Nagy Zsolt az ellenzékről: Mélységesen csalódtam, lustaságot láttam

2022. június 14. 09:23

„Azt sem tudták, hova bújjanak Márki-Zay Péter elől. Olyan érzésem volt, hogy nem is akarják megnyerni” – fogalmazott a színész.

2022. június 14. 09:23
null

Interjút adott a Magyar Narancsnak Nagy Zsolt színész, ahol többek között megkérdezték a választásról, a kampányról és az ellenzékről, egészen pontosan arról az „új ellenzéki mantráról” miszerint „a fővárosi értelmiségnek is le kell menni vidékre”.

Nagy Zsolt erre úgy felelt: „Baromság. Nem hiszek abban, hogy ha valaki párszor megfordul vidéken, megnézi, hogyan élnek ott az emberek, majd egyből megérti őket. Ahhoz ott kell élni, együtt kell dolgozni, és velük együtt megpróbálni csinálni valamit. Orbán és Mészáros is vidéken éltek, ezt szeretik, nem Budapestet: meccsre járni, az egyszerű, hétköznapi emberek dolgaival foglalkozni. Ahogy én látom, csak a technika fejlődött, de egyébként ugyanaz van, mint 150 évvel ezelőtt: egy masszív uralkodó réteg trónol az országon, amely központosította a hatalmat”.

 Az interjúban a színész úgy vélekedik, hogy Orbánék szemszögéből

az egyszerű emberek, a parasztok élete semmit nem ér. Szaporodnak, és majd lesznek újak”. 

Az ellenzéki bukta

Kitértek a beszélgetésben az ellenzéki összefogásra is. Mint az interjúban felidézik, az összefogott baloldal március 15-i nagygyűlésének vezetését Nagy Zsoltra bízták. A színész ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „az ellenzéki oldal egy picit sem erőltette meg magát, hogy szó legyen 1848-ról, a márciusi ifjakról, azokról, akikre az ünnepen emlékezünk. De ugyanígy adósak maradtak azzal, hogy bármiféle alternatívát mutassanak: semmi másról nem szólt a kampány, mint hogy a másik oldalra letükrözték a Fideszt.

Mélységesen csalódtam, lustaságot láttam, azt, hogy már akkor utálták Márki-Zay Pétert, és azt sem tudták, hova bújjanak előle” 

– fogalmazott Nagy Zsolt, aki hozzátette: olyan érzése volt, mintha az ellenzék nem is igazán akarna nyerni. 

„Ott ülnek ellenzékben, néha csinálnak egy kis füstöt, bevisznek egy zsák krumplit a parlamentbe, dobálgatják egymást, de egyébként tök jól elvannak itt is, meg az Európai Parlamentben is. Elhalacskáznak, aztán hazaviszik, ami jár érte” – összegzett a színész.

Nyitókép: YouTube

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gsss
2022. június 14. 22:25
Kia fa..szom ez a seggfej? Ezek miatt vagyunk itt, hazaáruló szarházi tahó, remélem ahol fellép ott nem vesznek jegyet azokra az előadásokra. Remélem találkozik majd valamelyik kocsmában egy rendes paraszttal aki majd elmagyarázza a pesti seggfejnek hogy érhető legyen a normális emberek véleménye. Most már csak egy kérdés: miért is kellett volna ezekre szavazni?
zotty
2022. június 14. 13:48
"Újra szaporodnak" B+!!! Végig gondoltad azt hogy mit beszélsz?
Nabakker
2022. június 14. 13:45
Ki ez a drogosképű senki?
őrnagyőrnagy
2022. június 14. 13:42
Köszi, akkor már csak egy kérdés: miért is kellett volna ezekre szavazni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!