Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Asztalosnak tanul Márki-Zay Péter felesége

2022. március 09. 10:33

Vincze Felícia szerint tönkretették a praxisát, fiát ugyanakkor felvették a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.

2022. március 09. 10:33
null

Interjút készített a Blikk az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter feleségével, Vincze Felíciával. Az interjúból kiderül, hogy Vincze alapvetően a háztartás vezetésével igyekszik férjét tehermentesíteni, és amikor teheti, vele tart a kampányeseményekre, vagy szórólapozással segíti az aktivistákat. „Péter, könyörgöm, ne! Ki fogják csinálni a praxisomat, és a gyerekeket nem fogják felvenni az egyetemre” – idézi fel Vincze az első reakcióját azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay elmondta, miniszterelnök szeretne lenni. Ezután hozzáteszi, hogy

„szerencsére” a gyerekeiket nem érte hátrányos megkülönböztetés férje politikai ambíciói miatt,

Gellért fiúkat például felvették a kormányközeli – itt dolgozott rektorként a Médiatanácsot vezető Koltay András is – Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol bűnügyi nyomozói szakra jelentkezett. Ellenben az alapvetően szülésznőként dolgozó Vincze elmondása szerint „a praxisát egy év alatt sikerült tönkretenni.”

Márki-Zay felesége attól rettegett, hogy feljelentik

Hozzátette: már 2017-ben érzékelte, hogy férje politikai pályája „súlyos hatásokkal” van a munkájára. A szegedi klinika – ahol a legtöbb szüléskísérést végezte – elkezdett olyan dokumentumoknál is formai hibákba belekötni, amikbe korábban nem, később pedig többször is feljelentették, mondta. Az ügy odáig fajult, hogy az ÁNTSZ-nek kellett közbeavatkoznia. Majd elkezdett egy képzést is ezen a szegedi klinikán, de onnan

gyakorlatra. Végül azért döntött a befejezés mellett, mondta, mert

Később újraélesztést szeretett volna oktatni, mesélte, és már meg is egyezett a Vöröskereszttel, hogy hódmezővásárhelyi iskolákba megy tanítani, de az utolsó pillanatban az egész meghiúsult, mert a szervezet szerint ez már a politikai kampány része lett volna, mondta. Elmondása szerint az újraélesztésekkel kapcsolatos képzések azóta sem kezdődtek el a helyi iskolákban. Ezért

úgy döntött, hogy asztalosnak tanul,

és beiratkozott egy kétéves szakmunkásképzésre. Jelenleg gyakorlaton van, májusban fog végezni.

Kép forrása: Facebook

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sztyepuska
2022. március 12. 13:50
Szegény asszony. Nehéz sorsa lehet Maki mellett.
Unknown
2022. március 10. 02:25
Gyilkos.
Raab
2022. március 09. 21:45
A férje is elmehetne asztalosnak. Több hasznát vehetnénk.
annamanna
2022. március 09. 21:23
És nem mellesleg, ugyan itt is említi az apácaságot, mint eredeti karriervágyat, és azt is leeht tudni, hogy a férjével hittanon beszélgettek sokat, és MZP tüntet a maga vallásosságával, ezzel együtt a feleség egyetlen szót sem szentelt a vallásnak ebben az interjúban, nem került szóba érdeklődési területként, noha mind a politikai háttérmunka szempontjából, mind egyéb okból jól jönne, ráadásul mindez a kitartó elkötelezettség és szavahihetőség szempontjából is számítana - sajnos, mivel nem említette, ezért ezt sem lehet értékelni velük kapcsolatban. Az egész azért lenne fontos, mert egy politikusnak ugyanúgy csoportot kell építenie, szerveznie, fenntartania, mint ahogyan egy egyháznak is meg kell magát szerveznie, mint csoport, és lehetőség szerint minél hosszabb távon be is rendezkednie, megtanulnia közösségként élni. Természetesen egy családot is ugyanígy fel kell építeni és fenn kell tudni tartani, együtt kell tudni tartani, de a gyerekek itt sokkal inkább kiszolgáltatott, determinált helyzetben vannak, mint egy önkéntes, felnőttekből álló társulás esetén, ahová szabad akaratából csatlakozik egy ember, vagy szabad akaratából lép ki belőle. Vagyis egy felnőttekből álló csoport megszervezése és fenntartása más készségeket igényel, mint egy család összetartása. És ezt egyszerűen gyakorolni kell. Orbán és Gyurcsány megtanultak pártot építeni és fenntartani, MZP viszont nem, ő csak kakukként igyekszik beletojni mások fészkébe. Az egyház nagyon jó szerepet kínálna a csoportépítésre, ha akarták volna, kipróbálhatták volna. Vagy még pontosabban - ha alkalmasak lennének "politikusi" "nemzetvezetői" szerepre. Aki nem épít csoportot, az egyszerűen abszolute nem politikus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!