Húsbavágó kérdés, hogy a jogállamiság uralkodik, vagy az önkény

2022. február 09. 08:17

Szűkítik a munkavállalók jogait a sztrájkjogok kvázi eltörlésével.

2022. február 09. 08:17
null
Donáth Anna

„Egészen megdöbbentő, amit a kormány művel azokkal a magyar dolgozókkal, akik egyszerűen csak élni szeretnének a sztrájkjogukkal. Pedig a sztrájk pont arról szól, hogy a dolgozók megüzenik: nekik is jár a tisztes jövedelem és megbecsülés.Tavaly júliusban Orbán Viktor rendeletben(!) vette el a légi irányítók sztrájkjogát, idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma peres úton próbálta elhallgattatni a sztrájkra készülő tanárokat, és most az állami vasúttársaság, a MÁV is ezzel próbálkozik. Ezek az esetek mind-mind azt bizonyítják, hogy igenis húsbavágó kérdés, hogy a jogállamiság uralkodik-e egy országban, vagy az önkény. Évről évre folyamatosan szűkítik a munkavállalók jogait például a rabszolgatörvény bevezetésével vagy a sztrájkjogok kvázi eltörlésével.

Ezért is küzdök megválasztásom óta az Európai Parlamentben azért, hogy az EU vegye komolyan, a Fidesz lebontotta hazánkban a fékek és ellensúlyok rendszerét. És ezért küzdünk az ellenzéki szövetséggel azért, hogy kormányt váltsunk, és utána visszaépítsük az igazságos és emberséges magyar jogállamot. A dolgozóknak, munkásoknak csak egy jogállamban van lehetőségük sikerrel tiltakozni a jogtalanság ellen. Hazánk nem lehet a fideszes kiváltságosok országa. Magyarország mindannyiunké!”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2022. február 10. 22:44
Húsba vágó a hitelesség kérdése! Jut eszembe, mi a helyzet a korrupcióval, meg a lopással? Úgy is kérdezhetném: csehatka jól van? Várom tisztelt válaszát! Egy csodálója.
KBA98
2022. február 10. 15:41
Önkény? Te hülye és aljas p...a! Tudod, hogy egyáltalán miről beszélsz?
embor2
2022. február 09. 16:50
Ezért is küzdök megválasztásom óta az Európai Parlamentben azért, hogy az EU vegye komolyan, a Fidesz lebontotta hazánkban a fékek és ellensúlyok rendszerét. És ezért küzdünk az ellenzéki szövetséggel azért, hogy kormányt váltsunk, és utána visszaépítsük az igazságos és emberséges magyar jogállamot. A dolgozóknak, munkásoknak csak egy jogállamban van lehetőségük sikerrel tiltakozni a jogtalanság ellen. Hazánk nem lehet a fideszes kiváltságosok országa. Magyarország mindannyiunké!” Nyilván azonnal megfogjátok 3x-ni a pedagogusok és az egészségügyi dolgozok bérét--Ja nem ennek több oka is lenne az----- Első kifogásotok az lenne hogy az Orbán kormány csődbe vitte az országot! ------Második ha emelnétek az elismerés lenne hogy volt miből tehát jól ment a gazdaság! Az az igazság leszarjátok ti nagyívben a pedagogusokat is és mindenkit is a legnagyobb programotok hogy Orbán hazug és le kell váltani!Akkor lennétek a jó ellenzékek ha felismernétek hogy rengeteg sok jó dolog van amit a kormány probál véghez vinni(nyilván nem minden és nem minden sikerül ahogy eltervezik) ebben mint ellenzék segíthetnétek is de nem titeket egyszerüen nem is érdekel az ország sorsa................Tudod csak az hibázhat aki dolgozik szokták mondani ,van rengeteg probléma a kormánnyal és a holdudvarral de ez mellet van rengeteg jó dolog is amit csinálnak( ezek mellé kellene állnotok mint ellenzék és a rossz ötleteket jóra fordítani és akkor lehetne később mire ellenzéket építeni) Unalamas már ez a háború ......Pedig mindannyian magyarok vagyunk!
Málaga21
2022. február 09. 15:29
"a Fidesz narratívája, Varga Judit narratívája, AKI A JOG NYELVÉN ÉRVEL, addig sajnos ez labdába rúg, sőt, addig végülis nekik van igazuk." Donáth Anna Csak nem rokon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!