A Mindenki Magyarországa Mozgalom szombaton rendezett egy fórumot, ahol megosztott érdekességeket. Elmondta, hogy felesége eredetileg fizikus, aztán kitanulta a szülésznői szakmát Kanadában, most pedig asztalosként dolgozik, mivel sokat vegzálták a férje politikai szereplései miatt.
„Nem lehetett folytatni a szakmáját, úgyhogy azóta a feleségem most asztalos.
Ez egy nagyon szép és alkotó szakma, és legfőképpen valószínűleg nem jelentgetik föl minden egyes szekrény után”
– mondta Márki-Zay Péter.
Politika rajzfilmekből
A fórumon elmondta, hogy épp a 2018-as hódmezővásárhelyi választások előtt látta a Ferdinánd, a bika című rajzfilmet, amiben ahelyett, hogy a bika eltaposná a torreádort, nem teszi azt meg.
Ezt fogjuk csinálni. Így fogjuk legyőzni a NER-t”
– ígérte Márki-Zay Péter.
A teljes fórumot itt tekintheti meg:
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor