Vizsgálatot indított az Európa Tanács az Alaptörvény módosítása miatt

2021. szeptember 10. 12:04

Kritizálják többek között a házasság meghatározását és az egyedülálló szülők örökbefogadásával kapcsolatos szabályozást is.

2021. szeptember 10. 12:04
null

Vizsgálódik az Európa Tanács az Alaptörvény módosítása miatt – írja a Szabad Európa nyomán az Index.

A cikkből kiderül: a jövő héten indulnak megbeszélések a magyar kormány képviselőivel, állami szervekkel, valamint civil szervezetekkel. A Tanács magyar ügyet pedig már az október közepén esedékes ülésén napirendre veszi,

gyors lefolyású vizsgálatra lehet számítani.

Arról is szó volt, hogy az ET parlamenti közgyűlése a Velencei Bizottságot kérte fel a kilencedik alkotmánymódosítás és az egyes választási tárgyú törvények tavaly év végi jogszabály-módosításainak megvizsgálására. 

Ezt a jogi szervezet meg is erősítette, egyben hozzátették: a magyar érdekeltekkel még ebben a hónapban online találkozókat szerveznek, további részleteket azonban nem osztottak meg.

A bizottság már korábban jelezte, hogy felül kell vizsgálni Magyarország Alaptörvényének decemberi, kilencedik módosításait. Szerintük  a társadalom egyes csoportjait esetlegesen hátrányosan érintő megkülönböztetés elkerülése érdekében van erre szükség.

A szervezet ezen kívül kritizálta a házasság meghatározását és az egyedülálló szülők örökbefogadásával kapcsolatos szabályozást.

A  Szabad Európa  értesülései szerint a jelenlegi ütemterv alapján a Velencei Bizottság következő plenáris ülésén, október 15–16-án napirendre tűzi a magyar ügyet, és ha nem lesz csúszás a vizsgálatkor, meg is fogalmazza hivatalos véleményét.

Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Tomasz Gzell

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. szeptember 10. 14:26
Nem is ossz ez nekünk, legalább terítéken van a téma, és nem mondhatják a moslékosok, hogy a Zorbán által kitalált álprobléma...:)))
egyvilág
2021. szeptember 10. 14:18
Egy alapfokú gender összefoglaló: https://egyvilag.hu/temakep/050.shtml Kb annyi, amennyinek tényleg van értelme.
péterx
2021. szeptember 10. 13:49
Ha Isten nélkül akarnak bármit is meghatározni, akkor annak önkény a vége, mert a végtelen nélkül a véges abszolutizálása következik.
Búvár Kund
2021. szeptember 10. 13:29
Kapják be!!! :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!