Volt jobbikos képviselőjelöltet tartóztattak le gyermekpornográfia miatt Gyulán

2021. augusztus 03. 22:50

A Jobbik gyulai elnöke, Csengeri Lajos a Magyar Narancsnak erősítette meg, hogy a párt 2019-es önkormányzati jelöltjéről van szó.

2021. augusztus 03. 22:50
null

„A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya – szakértők bevonásával – folytat nyomozást egy gyulai férfival szemben gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított letartóztatásban van. Az ügyben a nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad” – áll a Police.hu hétfő esti közleményében.

H. L. 2019-ben indult önkormányzati képviselői posztért a Békés megyei városban, sikertelenül. 

A Jobbik gyulai elnöke, Csengeri Lajos megerősítette, hogy a párt egyik, a 2019-es önkormányzati választáson induló jelöltjéről van szó, akit hosszú évtizedek óta ismer, és maga is megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt – számolt be keddi cikkében a Magyar Narancs.

A pártelnök a lapnak hozzátette, hogy H. L. már nem tagja a Jobbiknak, s hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. A lap szerint az érintett H. L. hatvanas évei vége felé jár, „köztiszteletben áll, képviselőjelölti szóróanyagában a gyulai sport ikonikus alakjának nevezték, lévén karatemesterről van szó.”

Fotó: ARNE DEDERT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2021. augusztus 04. 15:20
Kuruc.info - Pedofil- és gyerekgyilkossági botrány dagad a Jobbik körül
lutra
2021. augusztus 04. 09:34
Az Jakab szerencséje, hogy a parizer-fétis nem bűncselekmény...
villogókékfog
2021. augusztus 04. 09:16
Jákobka, eddig tartott a kaletázás.
pandalala
2021. augusztus 04. 06:47
báncsák az elembétékukisokat. már megint! fegyverbeee!!! ... :D :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!