Wintermantel Zsolt vizsgálatot kért a főpolgármestertől a hajómutyi ügyében

2021. július 13. 18:02

Teljes körű vizsgálatot kért a főpolgármestertől a dunai hajójárati szolgáltatás közbeszerzésével kapcsolatban Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ igazgatóságának Fidesz által delegált tagja a közösségi oldalára kedden feltöltött videójában, hajómutyit emlegetve.

2021. július 13. 18:02
null

Wintermantel Zsolt az újpesti Árpád úti lezárt kikötőnél felvett videóban azt mondta: tart a BKV-nál a jelenleg nem működő dunai hajójárati szolgáltatás közbeszerzési eljárása, melyre 3+3 évre keresnek működtetőt. 

A pályázattal kapcsolatban hasonló gyanús körülmények merülnek fel, mint a buszmutyi-tender ügyében – emelte ki.

Hozzátette:„a BKV és a főpolgármester persze tagad, ugyanazt mondják, mint fél évvel ezelőtt a buszmutyi ügyében, azt, hogy nincs itt semmi látnivaló.” Wintermantel Zsolt teljes körű vizsgálat elrendelését kérte a főpolgármestertől, illetve azt, hogy a minden részletre kiterjedő vizsgálat lezárásáig tiltsa meg a BKV-nak a szerződéskötést. „Lássunk tisztán Budapest ügyeiben!” – mondta a videóban a fideszes politikus.

(MTI, Facebook)

Fotó: MTI Fotó: Marjai János

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. július 14. 07:57
Ne erőlködj, orbánszopó! Az első "kommented" után rögtön kiikszeltelek.
lendvaiildiko
2021. július 14. 07:08
Júliusban már hajózni kellene, nem tendereztetni!
hátakkor
2021. július 13. 19:13
Busztender Tüttő-Leisztinger.
Pedrobike
2021. július 13. 19:06
Max a pöcsüket fogják vizsgálni mennyire szaros... semmihez nem értenek csak a lopás és a rombolás..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!