Deák Dániel: A baloldal adóemeléseket tervez

2021. május 05. 10:05

Az elemző emlékeztetett, Gyurcsányék alatt emelkedtek a rezsiköltségek, elvették a 13. havi nyugdíjat és megadóztatták a családokat.

2021. május 05. 10:05
null

Amennyiben a baloldal hatalomra kerülne, biztosan megemelné az adókat – mondta a TV2-nek Deák Dániel, miután kiderült, hogy Dobrev Klárát indítja a DK miniszterelnöknek az ellenzéki előválasztáson. Az elemző szerint azonban a baloldal nem szokta betartani az ígéreteit, és

már most adóemeléseket terveznek. 

Emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt duplájára nőtt az áramszolgáltatás ára, tizenöt alkalommal emelték a rezsit, „megsarcolták a családokat, elvették a 13. havi nyugdíjat, és a csőd szélére sodorták az országot”. Deák Dániel szerint a baloldal az Egyesült Államok elképzelései szerint globális adónemeket vezetne be, és európai adók bevezetését is tervezi. Úgy vélte, az ellenzéki összefogás programja a 2006-os Gyurcsány-programhoz hasonló.

Dobrev a kommunista elit gyermeke

A TV2 felidézte, az is, hogy Dobrev családja a kommunista elit része volt, a DK-s politikus ebben a közegben, a hatalom kiszolgálói között szocializálódott. Nagyapja, Apró Antal az 1956-os forradalom egyik árulója volt, aki részt vett Nagy Imre és társai kivégeztetésben.

Dobrev anyja, Apró Piroska külkereskedelmi vonalon dolgozott, majd a a rendszerváltoztatást követően többek közt Horn Gyula kabinetfőnöke volt. Nagybátyja, ifjabb Apró Antal a kommunista titkosszolgálatnak dolgozott. Gyurcsány feleségének családjáról bővebben a Dobrev Klárát bemutató portrécikkünkben olvashat.

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mamarizsa
2021. május 05. 13:07
Ha már Deák Dániel, ajánlom mindenkinek a figyelmébe eme írását a jeles szerzőnek, ami 4 nappal a 2019-es önkormányzati választások előtt vált publikussá: Egyértelmű kudarc Karácsony Gergely kampánya https://www.xxiszazadintezet.hu/egyertelmu-kudarc-karacsony-gergely-kampanya/ Általában annak ellenkezője jön be, amit ez a propagandista előad. Végül is, akkor lehet hozzá igazítani az eredményeket.
dakotasámán
2021. május 05. 13:01
"Amennyiben a baloldal hatalomra kerülne, biztosan megemelné az adókat – mondta a TV2-nek Deák Dániel,..." hát ja. mai ismeretek szerint 3 dolog biztos. az első, hogy egy segglakó hülye vagy, a második a halál, és a harmadik, hogy minden repülőgép egyszer földet ér. a amit te hazudtál az nincs ezek között, vagyis nem biztos. az osztalék adót pl minden szívfájdalom nélkül lehetne emelni, de az szja-t is 1 millió/hó felett. a többiek esetében viszont csökkenteni.
tuapse
2021. május 05. 12:51
Tudomásom szerint 9%-ra vinnék le a személyi jövedelemadót 15 millió bruttó alatt, a fölötte levő sávban meg 15% lenne az adó.
Pelso j.
2021. május 05. 12:25
Haha. Ti meg eleve magas költségvetési hiányt terveztek jövőre. Adóemelést a baloldal, hát, lehet. Valamiből majd ki kell fizetni az elmúlt évek homályos hazudozással sikerként előadott kötvény kibocsájtásait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!