Őszinteség, bátorság, büszkeség: filmet készített az Alapjogokért Központ

2021. április 15. 16:47

Az „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020” projekt keretében az Orbán-kormány tíz meghatározó szereplőjével készült interjú.

2021. április 15. 16:47
null

Az Alapjogokért Központ „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020” című kutatási projektje részeként készült el az a film, melyben a polgári kormány politikusai idézik fel az elmúlt évtized kihívásait, feladatait. A 2010-ben megalakult második Orbán-kormány tagjai – a 2002-2010 közötti nyolc év szocialista-liberális kormányzásának örökségeként – nem csak rendszerszintű problémákkal néztek szembe, hanem társadalmi-gazdasági, valamint jogi-erkölcsi kihívásokkal is, így mindenre kiterjedő megoldással kellett szolgálniuk.

Első a nemzeti érdek

Az új, kereszténydemokrata kormány 2010-ben nemzeti érdekekre alapozott politikájával szakított a korábbi korszakkal, hozzálátott a posztkommunista hagyaték felszámolásához és mára mintaadóvá vált a kontinensen.

Az Alapjogokért Központ 2020 tavaszán indította el Magyarország 2010-2020 közötti korszakának értékelésével foglalkozó kutatási projektjét.

Az Orbán-kormány 10 meghatározó szereplője szólal meg

Az „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020” című projekt az „őszinteség, bátorság és büszkeség” rendezőelvei szerint, átfogóan vizsgálja a 10 éves kormányzás stratégiáját, filozófiáját, céljait és eredményeit.

A projekt keretében 2020 nyarán, illetve őszén az Orbán-kormány tíz meghatározó szereplőjével készült interjú, amelyekben szó esik szakmai és személyes nehézségekről, továbbá a polgári Magyarországért vívott harcokról és győzelmekről, aminek köszönhetően 2020-ra hazánk sereghajtóból ismét Európa élmezőnyébe került és gazdasága válságállónak mutatkozik ma is.

Amint e 10 év lényegéről Kövér László házelnök fogalmaz az interjúban: „Magyarnak lenni jó dolog, a magyar nemzet önmagában egy érték, és a magyar nemzet jövőjének a biztosítása minden politikának a legfontosabb célja. Amelyik politikának nem ez a legfontosabb célja, az nem magyar politika.”

Balog Zoltán is megszólal a filmben

Az Országgyűlés elnöke mellett a filmben az ország gazdaságáért vívott csatákról és az unortodox gazdaságpolitika győzelméről Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke; az Európai Unión belüli csörtékről és a migrációs válság kihívásairól Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter; a balliberális kormányok magyar nemzet ellen elkövetett bűneiről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; a jogállamisággal kapcsolatos kettős mércéről és az új európai lehetőségekről Varga Judit igazságügyi miniszter és Navracsics Tibor kormánybiztos, volt miniszter; a mára már hungarikummá vált családtámogatási rendszerről és szociálpolitikai kérdésekről pedig Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Balog Zoltán, a református zsinat lelkészi elnöke, az EMMI korábbi vezetője is nyilatkozik.

 

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. április 18. 09:41
Párhuzam, Gyurcsányról film készül nyilván egy alapos lejárató film, míg Orbán Viktorrol egy királyi film készül, csakhogy tudjanak a népek választani. Az a véleményem, hogy így ez az egész gusztustalan, mert egyik film sem lesz igaz !
Jógyerek
2021. április 16. 10:45
Ki a frász az, akinek ez a film nem tetszik? Mi a frász a baj azzal, hogy egy kormány a nemzetéért próbál meg tenni és nem külső erőcentrumok érdekeit szolgálja ki? Miért kellene mindig valami távoli világítótoronyhoz igazodni?
Pelso j.
2021. április 16. 08:45
nevetséges, s egyben szomorú
küllő
2021. április 16. 08:18
Na döngöltagyú krumplisok nektek kötelező megnézni, utána 12 miatyánkot mondani a felcsúti tolvajért, és csürhéjéért. HAJRÁ !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!