Volt olyan internetező, aki tömeggyilkosnak nevezett

2021. március 09. 13:46

Egy biztos, száz százalékosan már nem tudunk visszatérni ahhoz az élethez, amit 2019-ben éltünk. Interjú.

2021. március 09. 13:46
Győrfi Pál

„Egy éve, hogy megjelent a koronavírus Magyarországon. Mi jut erről először az eszébe?

Talán az első hullám, hiszen az volt a legijesztőbb amiatt, mert még egyáltalán nem ismertük az ellenséget. Radikálisan megváltozott az életünk, és reménykedtünk abban, hogy nem lesz második hullám, most pedig már itt vagyunk a harmadik kellős közepén, noha az elejétől fogva tudtuk, hogy érdemi megoldást csak a vakcina jelent majd.

Most mégis sokan tartanak az oltásoktól, és ennek hangot is adnak

Engem személy szerint elkeserítenek a kétkedő hangok, irracionális és veszélyes az, amit az oltásellenesek csinálnak. Hitkérdés lett, hogy ki melyik vakcinával szimpatizál, de ezeknek a megnyilvánulásoknak a legtöbb esetben semmi alapja. Pozitív, hogy ahogy telik az idő, nő a bizalom az oltások irányában, hisz látják, hogy akik megkapták, jól vannak.

Egyesek mégis kitartanak szélsőséges véleményük mellett, és támadják azokat, akik »beálltak a sorba«.

Én is kaptam ilyen támadásokat, főleg online, ott általában tíz hozzászólásból kettő szkeptikus vagy negatív. A kedves, szeretetteljes üzenetek dominálnak, de mindig van, aki számonkéri rajtam, miért nem viselek maszkot futás közben, miközben sportoláshoz köztudottan nem kell. De ez mind semmi ahhoz az internetezőhöz képest, aki tömeggyilkosnak nevezett, majd megkérdezte, »miért irtom ki a magyar népet«. Ja és még azt is hozzátette, hogy »sebaj, majd jól megbűnhődök mindezért«. Igyekszem ezeket a helyzeteket derűsen kezelni. Ez mindig jó stratégia, még akkor is, ha sokszor nehéz optimistának maradni.”

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2021. március 09. 19:30
ugyanakkor: bezárt a tatai kórház, a hatvani megtelt, a dél-pesti szintúgy. a számok meg még mindig az ég felé tartanak. Rózsaszín országban persze minden a legnagyobb rendben...
zara
2021. március 09. 17:24
'nem tudunk visszatérni ahhoz az élethez, amit 2019-ben éltünk' de csak azért mert az a terv...gyengék vagytok,de nagyon... a szabadság fontosabb mint egy álvédelem...
Akitlosz
2021. március 09. 16:22
"A kedves, szeretetteljes üzenetek dominálnak, de mindig van, aki számonkéri rajtam, miért nem viselek maszkot futás közben, miközben sportoláshoz köztudottan nem kell. " De egy kihalt faluban sétáláshoz persze kell. Sok nyomorék kivételezett sportoló. Ők mitől különben mindenki másnál? Csak mert egy sport- és stadionfanatikus a miniszterelnök? Orvos a fickó, nem visel maszkol, közben emberek között futkározik és még neki áll feljebb mások "irracionalitása"!
Akitlosz
2021. március 09. 16:17
"irracionális és veszélyes az, amit az oltásellenesek csinálnak. " Az ember nem racionális lény. Egy jó nagy halom ember csinál irracionális és veszélyes dolgokat. Mi a ... -ért kell megmászogatni a Mount Everestet? Van egy nagy halom autoimmun betegség, amelyekben sok százmillió ember szenved. Vagy több. Ezek a betegségek éppen a vírusos fertőzésekre adott helytelen immunreakcióktól alakulnak ki. És az orvostudomány általában nem gyógyítja ezeket a betegségeket, hanem csak kezelgeti életfogytig. Nem biztos, hogy megéri elkerülni egy maximum pár hétig tartó betegséget egy életfogytig tartóért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!