Lukács Sándor: A magyar rendszerváltás talán mindmáig nincs száz százalékosan letisztázva

2021. március 06. 21:39

Hogy merik kétségbe vonni baloldali politikusok magyar tudósok tisztességét? – kérdezi a Kossuth-díjas színész.

2021. március 06. 21:39
null

Lukács Sándor, a Vígszínház Kossuth-díjas, vezető színésze az Origónak adott interjút.

A Caligula helytartójának ősbemutatójáról is mesélt a színész. Kiemelte, hogy élete nagy bánata, hogy csak tizenötször játszhatták el: Gyulán tízszer, „egy centire Ceausescu országától” – jegyezte meg – „Nem engedték át az írót, Székely Jánost a premierre”, hiába tárgyalt a Várszínház igazgatója Aczél Györggyel, hogy segítsenek az ügyben – emlékezett vissza. Gyula mellett még Pécsen játszották el a darabot öt alkalommal.

2010-ben szerepet vállalt az Az ügynökök a paradicsomba mennek című filmben, amely arról szólt, hogy az ügynököket miként mentették át a rendszerváltás utánra, gyakorlatilag azt sugallva, hogy nem történt valódi rendszerváltás. Lukács elmondta, hogy egyetért a film üzenetével, ugyanis „a magyar rendszerváltás talán mindmáig nincs száz százalékosan letisztázva, nagyon sok minden kiderült már persze azóta, nagyon sok mindenről tudunk: valóban vértelen volt, harcmentes volt, de hát megtörtént az úgynevezett rablóprivatizáció. Erről sokat hallottunk, sokat írtak már, újságok cikkeztek, tehát az a politikai hatalom a gazdaság területén át tudta menteni a hatalmát” – vélekedett.

A színész szakmán belüli megosztottság kapcsán kifejtette, hogy korábban nem okozott problémát, hogy a színészek másként gondolkodtak politikailag. Lukács szerint ma már ezt nem lehet kikerülni, de tenni kellene ez ellen.

A koronavírus-járvány kapcsán elmondta, hogy szerinte nem lehet olyan nyilatkozatot tenni ebben a helyzetben, amilyet egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt tett, hogy ha minden orvos és pedagógus összefogna, és sztrájkolna, akkor le lehetne váltani a kormányt. A vakcinákkal kapcsolatban kifejezte, hogy nem tetszik neki az Európai Unió által nem engedélyezett vakcinák elleni ellenzéki kampány. Feltette a kérdést, hogy miként merik kétségbe vonni baloldali politikusok magyar tudósok tisztességét? Véleménye szerint ugyanis előbb-utóbb – Magyarországhoz hasonlóan – más országok is használni fogják ezeket a vakcinákat.

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2021. március 07. 13:12
"...a magyar rendszerváltás talán mindmáig nincs száz százalékosan letisztázva." És nem is lesz.
Finale*
2021. március 07. 11:02
Koszonjuk!
tevevanegypupu
2021. március 07. 08:38
A borzasztó az, hogy az ország egyik legkatasztrofálisabb korszakának legnagyobb gyilkos gazembereinek leszármazottai még mindig itt vannak az ellenzékben..Gyucsány és Dobrev vezetésével, a Momentumban, akiket ki tudja honnét küldtek..és a földbuta mszp képviseletében. Amig itt vannak, addig Mgyarország nem tud normálisan élni..amig Budapest lakóinak egy része árulóként csak azért tevékenykedik, hogy Magyarország nemzetként megszűnjön létezni, itt képtelenség végre kialakítani azt a polgári társadalmat, azt a réteget, amire témaszkodva végre magyar nemzetként élhetnénk. Addig amig a közéletben működhetnek, ezek az emberek hazudhatnak, rágalmazhatnak, az ország hírnevét tönkretehetik külföldi partnereik segítségével..és mérgezik a levegőt..Azoknak a vörös rongyoknak leszármazottai, akiket Horthy olyan találóan jellemzett, még itt vannak..
pollip
2021. március 07. 04:38
Nagyon tetszett a beszélgetés. Köszönet érte. Remélem, az ellenzéki színészek nem esnek neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!