A Freedom House szerint Szenegálban jobb a demokrácia helyzete, mint Magyarországon

2021. március 06. 15:36

Az újságíró-gyilkosságtól sújtott Szlovákia is előttünk, de Namíbia és Botswana is stabilabb demokrácia szerintük.

2021. március 06. 15:36
null

A Freedom House elkészítette éves demokrácia jelentését – számolt be róla a Népszava. A felmérés szerint az USA és India esetében megdöbbentő lecsúszásnak lehetünk tanúi. A lap szerint Magyarország kedvezőtlen értékelése várható volt. A politikai jogokra kapható 40 pontból 26-ot kaptunk csak meg, a polgári szabadságok terén pedig az ugyancsak 60-ból 43-at, az eredmények összesítésében pedig Magyarország 69 ponttal zárt, ami a „részben szabad” minősítésre elég a szervezet pontozása szerint. 

Magyarországot többek között előzi Peru, Szenegál, Tunézia, Botswana, Namíbia, Mongólia és Bulgária is. A szomszédos országok közül egyedül Szerbia szerepel rosszabb a helyen, 64 ponttal. A régióból Lengyelország 82, Románia 83, Horvátország 85, Szlovákia 90, Ausztria 93, Szlovénia 95 pontot, így pedig „szabad” minősítést kapott.

A legnagyobb változást a világ legnépesebb demokratikusnak számító országa, India produkálta, a „szabad” kategóriából a „részben szabadba” csúsztak le. Az USA jelenleg a maximálisan elérhető 100 pontból 83 pontot szerzett meg, így tíz év alatt tizenegy ponttal esett vissza az értékelésük. Az értékelés kapcsán a Népszava kiemelte, hogy még a kongresszus január 6-i megtámadása előtt készült.

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2021. március 07. 20:58
"A Freedom House szerint Szenegálban jobb a demokrácia helyzete, mint Magyarországon" Lehet, hogy nem jobb, de nálunk rosszabb, az biztos.
tevevanegypupu
2021. március 07. 17:09
Érdekes..akkor miért nem rendezik ott a Dakar rallye-t évek óta?
istvanpeter
2021. március 07. 15:34
Hát, a Freedom House a háttérhatalom propaganda és terrorhálózatának a szélsőséges oszlopos szervezete. Persze az értékelésük főleg a hazai liberális kommunista nemzetrontók véleményére épül.
Booboo
2021. március 07. 12:20
Oda kell költözni, nem tart vissza senki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!