Orbán Viktor: Európa álljon ki a zsidó-keresztény örökségéért!

2021. január 05. 15:25

A magyar kormányfő elítélte az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését.

2021. január 05. 15:25
null

A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését abban a levélben, amelyet Jichák Herzognak, a Zsidó Ügynökség elnökének küldött Jeruzsálembe – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.

Ennek előzménye, hogy az Ügynökség vezetője december 31-én levélben fordult Orbán Viktorhoz, melyben felhívta a figyelmét erre az európai zsidó közösségek számára kiemelten fontos témára. Válaszában Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedben kormánya arra törekedett, hogy biztosítsa a magyar zsidó közösség biztonságát és jólétét.

– írta.

Orbán Viktor szerint ennek szellemében mélységes csalódás volt az Európai Bíróság nemrégiben hozott ítélete, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy fenntartsák a kóser vágások tilalmát. „Úgy gondolom, hogy ez a döntés nemcsak a vallásszabadság elleni támadás, hanem zsidó-keresztény örökségünk és az Európában élő zsidó közösségek elleni támadás. Következésképpen kormányom gyorsan elítélte ezt a káros döntést, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy az összes lehetséges nemzetközi fórumon felemeljük a szavunkat ellene” – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: hisz egy olyan Európában, amely nemcsak biztosítja a vallásszabadságot, hanem büszkén kiáll a zsidó-keresztény örökség, hagyományok és értékek mellett, amelyeken országaink és társadalmaink alapulnak.

Az Európai Bíróság tavaly december 17-én hozta meg döntését, amely fenntartotta a kóser rituális vágás betiltását Belgiumban.

(MTI)

Összesen 251 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. január 08. 02:35
Barbárvédő szemita szarházi.
Augustus1
2021. január 06. 13:14
Róm 11: Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt felszólalt Izrael ellen: Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek? S mit felelt rá az isteni szózat? Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baál előtt. Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján. S ha kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem. Hogyan állunk hát? Amit Izrael keresett, nem érte el, de a választottak elérték. A többiek megátalkodtak, ahogy írva van: Isten mindmáig érteni nem tudó lelket és nem látó szemet, nem halló fület adott nekik. Dávid is ezt mondja: Asztaluk változzék fogótőrré, csapdává, botránkozássá és megtorlássá. Homályosodjék el a szemük, ne lássanak, és nyomorítsd görbére a hátukat. Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elessenek? Egyáltalán nem. Vétkükből inkább üdvösség fakadt a pogányoknak, hogy vetélkedésre sarkallja őket. Ha mármost vétkük gazdagítja a világot, és megfogyatkozásuk nyereség a pogányok számára, mennyivel inkább az lesz majd teljes számuk. Nektek, pogányoknak meg azt mondom: Mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat, hátha vetélkedésre sarkallom véreimet, és néhányukat elvezetem az üdvösségre. Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból? Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Mondhatnád ugyan: Letörtek az ágak, hogy én oltódjam a helyükbe. Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! Ha Isten nem kegyelmezett a természetes ágaknak, neked sem kegyelmez. Értsd meg tehát Isten jóságát és szigorát: szigorát a vétkesekkel szemben, irántad meg Isten jóságát, feltéve, hogy megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek. S ők is beoltatnak, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma, hogy újra beoltsa őket. Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók. Nem szeretnélek benneteket tájékozatlanul hagyni, testvérek, e titok dolgában, nehogy egyéni véleményetekre hagyatkozzatok. A megátalkodottság csak részben érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek, akkor majd egész Izrael elnyeri az üdvösséget az Írás szerint: Sionból jön a szabadító és eltörli Jákob gonoszságát. Ez lesz velük a szövetségem, amikor megbocsátom bűneiket. 28Ők az evangéliumot tekintve ellenségek, a ti javatokra, de a kiválasztás szerint kedvesek, az ősökért. Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását. Amint egykor ti sem engedelmeskedtetek Istennek, most azonban az ő engedetlenségük következtében irgalomra találtatok, úgy ők is hitetlenek lettek az irántatok tanúsított irgalmasság miatt, hogy egykor majd irgalomra találjanak. Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön. Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki? Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle? Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké! Ámen.
szeekely
2021. január 06. 03:05
"A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését abban a levélben, amelyet Jichák Herzognak, a Zsidó Ügynökség elnökének küldött Jeruzsálembe." Ez Viktor saját játéka, individualis elkötelezettsége vagy megkötözöttsége. Helyettesitsd be a megfelelőt. Jelszava hűseg a néphez, hűseg a párthoz, hűseg a Zsidó Ügynökséghez. Ennek semmi köze a 2/3-hoz. A magyarok semmi ilyesmire nem adtak fölhatalmazást. Fogd vissza magad, Viktor, átlépel egy határon, ahol nem kéne.
jóember
2021. január 05. 21:16
Ez a kóser vágás baromira marginális dolog, nem tudom miért kell ebből ekkora felhajtást csinálni. Ha zsidóknak így jó akkor csinálják, miért kell őket ezért basztatni. Viszont a "zsidókeresztény" mantra folytatólagos erőltetése már egyáltalán nem marginális, jó lenne leszokni róla. Nagyon tele van már vele a normálisan gondolkodó emberek töke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!