Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A magyarellenes párt, az AUR támadásait védeni és kezelni kell tudni a parlamentben az LMP szerint.
A párt közleményben reagált a romániai választások eredményeire. Íme:
„Gratulálunk az RMDSZ-nek és a magyar összefogásnak a romániai parlamenti választáson elért szép eredményhez! Gratulálunk, hogy az összefogással megteremtették a magyar egységet, örömmel látjuk, hogy a következő 4 évben is erős képviseletük lesz a magyaroknak a román törvényhozásban. Minden ciklus hordoz magában új kihívást, a most következőben nagyobb teher, feladat, és önmérséklet hárul majd a megválasztott tisztségviselőkre, hogy az újonnan bejutott román szélsőjobb és magyarellenes párt, az AUR támadásait védeni és kezelni tudják a parlamentben is.
Hisszük, hogy a magyar kisebbség ügyeit a tárgyalóasztalnál, a plénum előtt, az önkormányzatokban és nem az utcán, a temetőben kell megvitatni. Ebben a rendkívüli járvány sújtotta évben, két választást is sikeresen teljesíteni dicséretet érdemel. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja nevében a további munkához kitartást, erőt és bölcsességet kívánunk.”
(MTI-OS)