Elhunyt Mandur László, az Országgyűlés korábbi alelnöke

2020. október 14. 09:33

Az MSZP egykori politikusa 62 évet élt.

2020. október 14. 09:33
null

Elhunyt 62 éves korában Mandur László, az MSZP egykori politikusa, az Országgyűlés korábbi alelnöke, fotográfus – közölte az MSZP a Facebook-oldalán.

Az oldalra kedd éjjel feltett közleményben a politikus pályáját felelevenítve azt írták: Mandur László 1958-ban született Csömörön, a győri Közlekedési Egyetemen 1979-ben, a Corvinus Egyetem jogelődjén 1991-ben végzett. Közéleti munkája Budapesten teljesedett ki, betöltötte az MSZP fővárosi szervezetének elnöki tisztét is. Munkáját 2002-től három cikluson át az MSZP országgyűlési képviselőjeként, 2002-2010-ben az Országgyűlés alelnökeként végezte, 2013-2019 között pedig a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium tagja volt. Emellett fotográfiával is foglalkozott: fotói magyar és külföldi kiállításokon is megjelentek, képregényt alkotott, és a Képviselői Irodaházban is láthatóak voltak dokumentalista fényképei. Tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Közgazdasági Társaságnak és a Közlekedéstudományi Egyesületnek – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2020. október 14. 23:21
Nyugodjál békében Laci! Nem merték kiírni, de a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztél!!!! Mint velem együtt sokan mások is.
öszödibeszéd
2020. október 14. 20:36
Nyugodjék békében
Tidal_wave
2020. október 14. 14:47
Kár érte, nagyon jól tudta fahangon énekelni a Himnuszt, egyszer még Kerényi Imre is megemlékezett róla a Szerintemben a HírTV-n...
Box Hill
2020. október 14. 14:47
Kellett neki a kommunista pribékek pártjában politizálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!