A kormány támogatja a budapesti taxisokat

2020. október 01. 17:12

Azok a vállalkozók, akiknek idén lenne 10 éves a taxijuk – így a korábbi szabályozás értelmében fiatalabb autót kellene venniük – haladékot kapnak.

2020. október 01. 17:12
null

A kormány támogatja a budapesti taxisokat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebookon. Schanda Tamás azt írta, Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, valamint Láng Zsolttal, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetőjével egyeztettek csütörtökön a budapesti taxisok érdekében. Hozzátette, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által is támogatott módosítási javaslat lehetővé teszi, hogy azok a vállalkozók, akiknek idén lenne 10 éves a taxijuk – így a korábbi szabályozás értelmében fiatalabb autót kellene venniük – haladékot kapjanak.

„A koronavírus-járvány nagy károkat okozott a budapesti idegenforgalomnak, így mindent meg kell tennünk a turizmus által érintett munkahelyek megvédésért. Biztosítani kell a magyar családok megélhetését, Magyarországnak működnie kell” – emelte ki az államtitkár.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peter.jordanson
2020. október 01. 17:56
A taxisok nagy része ellenszenves figura, valóban. De ha egy 2010-es autó műszakilag, emisszió terén okés, akkor tényleg olyan katasztrófa COVID közepén, hogy 10 éves? Ne legyen dízel, mondjuk talán az oké. A környezetszennyezés nagy részét nem a taxisok okozzák, hanem a többi autós, főleg akik az agglomerációból járkálnak be, napi 50 kilométert elpöfékelve a dugóban.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. október 01. 17:33
Reptér - II. kerület 10 000 Ft. Ennyiért fapadosokkal akár Frankfurtba is lehet repülni. Nem tudom sajnálni őket.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. október 01. 17:32
A reptéri hiénákkal kellene leszámolni, akik kockás papírral Főtaxinak adják ki magukat.
satman11
2020. október 01. 17:24
Csak az álláskeresést támogatni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!