A 444-hez igazol Miklósi Gábor, az Index egykori főszerkesztő-helyettese

2020. október 27. 08:40

Ő volt az az újságíró, aki tavaly novemberben a Puskás Aréna avatómeccsén nem állt fel az Ismerős Arcok elnevezésű zenekar Nélküled című számára.

2020. október 27. 08:40
null

Miklósi Gábor, az Index volt munkatársa, korábbi főszerkesztő-helyettese a 444-hez igazol, tudta meg a Media1. Miklósi Gábor 12 éven át volt az Index munkatársa. A neve onnan is ismerős lehet, hogy ő volt az az indexes munkatárs, akit a kormányközeli sajtó azért támadott tavaly novemberben, mert a Puskás Aréna avatómeccsén nem állt fel az Ismerős Arcok elnevezésű zenekar Nélküled című számára, és ezt megemlítette a stadionavatóról készített riportjában.

Ezt követően Miklósi Gábor és Dezső András (az Index volt oknyomozó újságírója) képmását ismeretlenek antiszemita plakátra montázsolták és kihelyezték néhány helyszínre, amiből jókora botrány tört ki. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a hatóságok fellépését is követelte, az újságíró szövetség szerint ugyanis a plakátok kihelyezése nemcsak megbélyegező és ízléstelen, de jogsértő is volt.

(Media1)

 

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rommy
2020. október 28. 20:04
annyira fos,mesterkélt a csávó,pont oda való
balbako_
2020. október 28. 07:15
A döglegyek a rohadó szerves hulladékra gyűlnek.
Karbantartó9
2020. október 28. 07:06
A füüüüggetlen, mi? Megtalálta a szar a gödröt. Ott legalább nem kell függetlenséget hazudni. Egyébként sem független, hanem lógatlan :)
az ember
2020. október 27. 22:59
"ismeretlenek antiszemita plakátra montázsolták" miklósi tette, régi trükk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!