„Generációkat fog össze a Budapest Bár” – Farkas Róbert a Mandinernek

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki – gratulálunk! Milyen érzés?

Köszönöm szépen – már március elején megkaptam a levelet arról, hogy kitüntetést kapok, úgyhogy már akkor gondolkodtam azon, hogy mit is jelent ez a számomra. Természetesen nagy megtiszteltetés, de akkor is és most is azt gondoltam, hogy ezt ugyan személy szerint én kaptam, az érdem az egész zenekaré és minden munkatársunké. Nagyon boldog vagyok, hogy a Budapest Bár tizenhárom éve működik, hogy ezt a nagyon sokszínű, sokféle csapatot össze tudjuk tartani, és ezzel sok-sok embernek örömet okozunk.

Önök mutattak egy utat ahhoz, hogy a csodálatos magyar cigányzenei kultúrát hogyan lehet újra divatossá tenni.

Igen, ez a kávéházi muzsika, aminek a fénykora a '20-as és '30-as évekre tehető.

Nem csak cigányzene, hanem tánczene is, revüs szórakozóhelyek. Nagyon nagy élet volt a városban, és nem csak hétvégén, de a hétköznapokon is. A mi elképzelésünk az volt, hogy ha olyan előadókat kérünk fel, akik a fiatalok számára is befogadhatóak, például Kiss Tibi, Lovasi András, Németh Juci vagy éppen Frenk, akkor kíváncsibbak lesznek a zenénkre. Amikor 2007-ben elkezdtük ezt az egészet, akkor az volt a cél, hogy a régi pesti dalokat leporoljuk, és egy másfajta hangszerelésben, előadásban mutassuk be a közönségnek. Az énekeseket is arra kértem, hogy ne kultúrtörténeti szemlélettel énekeljék el a dalokat, hanem mintha ők írták volna őket, vagy a mostani korban születtek volna ezek a dalok. Elsőre bejött. Tizenhárom éve koncertezünk folyamatosan, és hál'istennek töretlen az érdeklődés. Azt tapasztalom, hogy minden korosztály talál valamit a zenénkben, ami leköti. Családok jönnek a koncertjeinkre, szülők, nagyszülők, úgyhogy generációkat is összefog a Budapest Bár. 

Azt mondta az énekeseknek, hogy a mai kor szellemében énekeljenek. Jávor Pál, Kalmár Pál vagy éppen Karády Katalin befogadhatatlan a mai fül számára?

Van olyan zenekar, aki így játszik, de én azt gondoltam, hogy mivel eleve közel százéves dalokat dolgozunk fel, ez már épp elég elrugaszkodást jelent a mai világ ízlésétől. Tehát

Ez önmagában izgalmas feladat volt, nem akartunk korban még jobban rájátszani.

A hangzáson sokat változtattak. 

Igen, egy hagyományos magyar cigányzenekarhoz képest újdonság a dob, a gitár, a zongora és a harmonika is. 

Arra mennyi esélyt lát, hogy a hagyományos éttermi zene újra teret hódítson Magyarországon? Hiszen vannak kezdeményezések, amelyek ezt a célt szolgálják, például a Muzsikáló Magyarország pályázat.

Ezzel kapcsolatban én húsz éve szkeptikus vagyok sajnos. A műfaj a kilencvenes évek óta épül le, mert az éttermek magán kézbe kerültek, a tulajdonosok pedig tudtak spórolni a cigányzenén.

Én ezt borzasztóan sajnálom. Gyermekkoromban édesapám gyakran elvitt magával a Grand Hotelbe vagy a New York Kávéházba, hogy meghallgassam, ahogyan játszanak. Óriási élmény volt. Mára a zene nagyon elment a koncertezés irányába. Az emberek inkább koncertre járnak, minthogy a vacsorához szóljon zene. Bár több olyan hely is van Budapesten, ahol máig kiváló cigányzene van. 

Százéves Étterem, Mátyás Pince, Kárpátia Étterem és sorolhatnám. Ugyanakkor én azt tapasztalom, hogy ezekre a helyekre is elsősorban turisták járnak.

Igen. Megint van igény idehaza is a cigányzenére, de azt, hogy a Nagykörúton újra harminc-negyven helyen legyen cigányzenekar, erre kevés esélyt látok sajnos. Az biztos, hogy a fiataloknak másra van igényük. Ezért volt érdekes az, hogy

Hol romlott el a dolog? Hiszen a Budapest Bár a tökéletes példa arra, hogy a mai kornak is eladható ez a mai zenei trendekhez képest nagyon bonyolult zenei műfaj. Beszéltem egy popénekesnővel, akinek megdicsértem egy zenei megoldását, mire ő azt mondta, hogy ez vicces, mert a producer túl összetettnek ítélte egy átlag hallgató számára, ezért majdnem kivették. Önök tehát a cáfolat, miszerint bonyolult zenei megoldások is eladhatók a mai kor emberének. Az igényt lehet formálni.

Mi nem lúgosítjuk a zenénket. Én azt tapasztalom, hogy a Budapest Bár már az éttermi zene része lett. Mesélik az éttermekben zenélő kollégák, hogy a nótázni vágyók gyakran kérnek Budapest Bár-számokat. Akár a fiatalok is.

Szerintem ilyen módon egy híd épülhet az étterembejárók és az éttermi zenészek között. Hiszen számtalanszor előfordul, hogy hiába van zenekar, a vendégek nem ismerik a dalokat. És mivel többek között a Budapest Báron keresztül megismerik a dalokat, az éttermekben is keletkezik egy kapcsolat a vendég és a zenész között. 

Tehát lát ebben előrelépést? 

Igen, ebben határozottan. Sokan küldtek nekünk videókat, hogy a hat-nyolcéves gyermekek beöltöznek, kalapot vesznek és sétapálcával a kezükben énekelik a „Stuxot”. És ez nagy dolog, mert sajnos normál esetben ezek a gyermekek nem a magyar zenei kultúrában szocializálódnának, hanem mondjuk a nyugati zenében.

csakúgy, mint az idősebbek. Volt még egy érdekes történet. Még a Budapest Bár előtt beszéltem egy édesanyával, aki mindig Karádyt hallgatott otthon, a húszéves lánya pedig folyton panaszkodott, hogy „jaj, anya, kapcsold már ki”. Aztán megalakult a Budapest Bár, és a lánya elkezdte hallgatni a „gyűlölöm a vadvirágos rétet”, ami eredetileg egy Karády-dal. Mikor az anyja „számonkérte”, akkor mondta, hogy „jaj, anya, ez más”. Tehát ebben a modernebb hangzásban könnyebben befogadják az emberek ezt a muzsikát. 

Valóban, a Karády-felvételek meseszépek, de bizony nem tegnap készültek. 

Igen. Az is fontos, hogy én nem a hagyományos nóta, csárdás vonalat akartam felújítani. Azt is nagyon szeretem, de valahogy nekem a húszas-harmincas évek cigányzenekarai jobban tetszenek. Rendkívül sokoldalúak voltak, mindent játszottak. Magyari Imre és zenekara például. Ők már játszottak jazzt is, operetteket, orosz hatású dalokat, vagy éppen Strausst. Akárhová megyünk a világban, Franciaországban, Spanyolországban, az ottani cigányzenészek megtanulták a helyi trendeket, és egy egészen sajátos, virtuóz módon előadott, saját szájízükre formált módon adják elő. A legszínesebben mégis a magyar cigányzenészek muzsikálnak. Bármit el tudnak játszani. 

Ha már világzene, nem muzsikálunk egy kis Djangót?

Dehogynem! Hozom a gitárt.

Alkalmi Mandiner-duó Farkas Róberttel és Nagy Csomor Andrással

Van létszámbeli visszaesés a cigányzenészek között?

Nagyon. Elképesztően. Nem tudom, hogy fog-e ez változni. A muzsikáló Magyarország program is hol jobban, hol kevésbé jól sikerült. 

Munkahelyeket teremtett, nem?

Igen, de nekem ezzel az a problémám, hogy

Az a baj, hogy kevés az olyan hely, ahol támogatás hiányában is igény van a zenére. Van olyan időszak, hogy kell támogatni egy ágazatot, hogy egy nehezebb időszakon átsegítsék őket, de a cigányzene eddig nem tudott piaci alapokra állni. 

Meg kell teremteni az igényt rá? 

Igen. Ez egy fantasztikusan jó kezdeményezés, de szintet kellene lépni. Azt nem igazán tudom, hogyan. Azt kellene elérni, hogy maga az étterem mindenképpen élőzenét akarjon, ez pedig csak akkor működik, ha megnő a forgalom. 

A cigányzenészek erre felkészültek? A zenészeknél nem lenne szükség egy szemléletmódváltásra?

Dehogynem. A Muzsikáló Magyarország kapcsán azért most bőven lehetett hallani hideget-meleget. Az, hogy valaki hogyan zenél, az egy dolog. Az meg egy másik, hogy az adott zenész hogyan viselkedik, időben jelenik-e meg a munkahelyén. Amikor még a Száztagú Cigányzenekarban muzsikáltam, a nagy öregektől, mint Boross Lajos, Berki László, vagy Járóka Sándor

Ezt a tudást máig használom. A Budapest Bár teljes létszáma tizenhét fő, mi pedig tizenhárom éve együtt tudunk zenélni. 

Milyen ma a nemzetközi megítélése a Budapest Bárnak vagy éppen a magyar cigányzenének? 

Világszinten jobban tartja a nevét a cigányzene, mint itthon. Külföldön még mindig nagyon kíváncsiak az emberek. Nem véletlenül járnak a külföldiek a budapesti élőzenés helyekre is.

zenekarokba álltak össze, és még ma is muzsikálnak. Mi is járunk egyébként külföldre. Azt tapasztalom, hogy kuriózumként tekintenek a magyar zenére; amikor pedig lehetőséget kapsz, hogy zenélj, akkor nem tudod nem lenyűgözni a külföldieket. Legyen az Brazília, New York vagy éppen Törökország. 

Én úgy látom, hogy most elsősorban egyéni megkeresések alapján lehet külföldön koncertezni, nincs egy átfogó rendszer, amely exportálná a magyar hagyományos zenét.

Régen működött a Koncertiroda. Tudás alapján osztották el a zenészeket A, B és C kategóriákba. Csak az A és B kategóriás zenészek muzsikálhattak nívósabb helyeken vagy külföldön. De ezeket már én is csak édesapám elbeszéléseiből tudom, ők rengeteget jártak a világ minden pontjára játszani. Tehát jó lenne egy átfogó rendszer, kétségtelen, bár ez nem egy egyszerű dolog. Sok munkahelyet és biztos megélhetést teremtene a zenészeknek. Az idénymuzsikálásból nem lehet családot eltartani. 

Hová vezet mindez hosszútávon? Kihal a cigányzene?

Az látszik évek óta, hogy

Ez egyébként nem baj, hiszen kiváló művészek lesznek belőlük. Mindez persze abból jön, hogy a kilencvenes években már látták, hogy a vendéglátós élet egy újabb generációt nem fog tudni eltartani. Rengeteg cigány származású zenész játszik az Operában vagy a Fesztivál Zenekarban, de gondolhatunk a Virtuózok műsorra is. 

Az új generáció már nem is tanulja meg a hagyományos zenét? 

De, igen. Megtanulják, szeretik is. Nagyon sok klasszikus zenész barátom szeret nótát, csárdást muzsikálni otthon a maga szórakoztatására, de már nem az éttermi élet felé orientálja magát. 

Önök mint Budapest Bár nem hatottak inspirációként a többi zenészre?

Nem tudom, lehet.

vagy olyan fesztiválokon, ahová általában cigányzenekarokat el sem hívnak, hiszen teljesen más a zenei trend. Minket mégis elhívnak, mert olyan közönségünk van, amiről a szervezők is tudják, hogy megéri elhívni. Mindig azt mondják, a „Budapest Bár, az más”. Remélem, a fiatal muzsikusoknak is példa arra, hogy ezekkel a hangszerekkel is nagyon sok irányba el lehet indulni. Az, hogy valaki cimbalmos, még nem szab határt annak, hogy milyen műfajban játsszon, sőt kifejezetten divatossá lehet tenni a magyar zenét. 

A Budapest Bár fellépése Orfűn

Az új Budapest Bár lemezről mit lehet tudni?

Szeptemberben pótotuk a lemezbemutató koncertet, de maga a lemez épp a karantén kezdetén jelent meg, és elérhető volt a közönség számára. Az albumot a „szerelemre” és a „vágyra” fűztük fel, és több saját dal is került a lemezre. Lovasi András írta a címadó dalt Ha megtehetnéd címmel. Folytattuk tehát azt a trendet, miszerint a régi jó nóták mellé saját számokat is szerzünk. 

Újra nyakunkon a koronavírus, hogyan hat ez a Budapest Bárra?

Szerencsére júliustól tudtunk koncertezni. Ugyan sokkal kevesebbet és sokkal kevesebb embernek, de együtt voltunk, muzsikáltunk, a közönség pedig boldog volt. Az augusztus nagyon izgalmas volt számunkra, hiszen akkor volt a bemutatója A tizennégy karátos autó című darabnak, amit Keresztes Tamás rendezett, és aminek Szűcs Krisztián és a Budapest Bár írta a zenéjét. Két teltházas bemutató volt a Városmajori Szabadtéri Színpadon, és természetesen a bemutató nagyon intenzív próbaidőszak előzte meg. Nagyon szórakoztató és szerethető előadás született, reméljük, sokáig tudjuk majd játszani. Az augusztus egyébként is nagyon klassz élményeket hozott: Péterfy Bori vendégként többször is fellépett a Budapest Bárral, többek között a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is. Rég nem játszott klezmer műsorunkkal is felléptünk Nyíregyházán, ahol vendégünk Bangó Margit volt.

A szeptember is jól indult: egy teltházas koncerttel a Kobuci kertben kezdtünk, majd Pécsett folytattuk az egyik kedvenc koncerttermünkben, a Kodály Központban. Felléptünk telt ház előtt a Fertőrákosi Kőfejtő Szabadtéri Színpadán is, ami annyira varázslatos hely, hogy a szervezőket külön kértük a tavalyi fellépésünk után, hogy feltétlenül gondoljanak ránk az idén is. Na és persze jövőre is (nevet). Lesz újra Tizennégy karátos autó, és bepótoltuk végre a márciusban elmaradt lemezbemutatónkat a MOMKultban. Lesz raktárkoncertünk, de az októberünk a vírushelyzet miatt csendesebb lesz. Kivárjuk, mi lesz a járványhelyzettel, és reménykedünk, hogy nem lesz túl riasztó a szituáció. Ha megint kényszerpihenőre kényszerülünk, akkor ki fogjuk használni arra, hogy felfrissítsük a repertoárt, és új terveket szőjünk, próbáljunk új projektekre.  

Fotók: Földházi Árpád