Eurojust: Fontos, hogy megfelelő mértékű ítéletek szülessenek a terroristák ellen

2020. május 23. 06:41

Öt tagállamban – Németországban, Franciaországban, Magyarországon, Finnországban és Hollandiában – több mint 20 esetben hoztak ítéletet.

2020. május 23. 06:41

A hosszabb szabadságvesztés kiszabását is lehetővé tevő halmozott, az elkövetett bűncselekmények teljes körét lefedő büntetőeljárások lefolytatása, valamint a megfelelő mértékű ítéletek meghozatala különösen fontos az Iszlám Állam nevű terrorszervezet áldozatai számára, akik rendkívüli szenvedéseikért igazságszolgáltatásra várnak – jelentette ki az Eurojust szombaton. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust az Európai Unió népirtás bűntette, emberiesség elleni és a háborús bűncselekmények büntetlensége elleni napja alkalmából adott ki közleményt.

Az ügynökség arról számolt be, hogy az Európai Unió tagállamainak ügyészei egyre növekvő mértékben alkalmaznak kumulatív, azaz halmozott vádemelést az Európába visszatérő, különféle szervezetek tagjaiként harcokban részt vevő külföldi terroristák ügyében népirtás, emberiesség elleni és háborús bűncselekmények, azaz úgynevezett alapvető nemzetközi bűncselekmények esetében. Több tagállamban zajlik olyan nyomozás, illetve eljárás, amelyek során a külföldi harcosokat nemcsak terrorszervezethez való csatlakozás, hanem alapvető nemzetközi bűncselekmények elkövetésével is vádolnak, növelve ezzel a magasabb büntetések kiszabásának, valamint az áldozatoknak járó igazságszolgáltatás esélyét. Az eljárás alá vont harcosok gyakran valamelyik uniós tagállammal állnak kapcsolatban állampolgárság, vagy érvényes tartózkodási engedély birtoklása révén, más esetekben menekültként, vagy menedékkérőként léptek az unió területére.

Az unión kívüli országokban elkövetett tetteikért is vállalniuk kell a felelősséget

Az esetek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az Iszlám Államot, vagy az an-Nuszra Frontot nem pusztán terrorszervezeteknek, hanem egy nem nemzetközi fegyveres konfliktus szereplőinek kell tekinteni Irak és Szíria területén, tagjaik háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket és népirtást követtek el. Ezzel összefüggésben kiemelték, a gyanúsítottakat gyakran terrorista bűncselekmény elkövetése miatt vonták eljárás alá, de felelősséget kell vállalniuk az unión kívüli országokban elkövetett egyéb bűncselekményekért is.

Ezek között szerepelhet a háborúskodás alatt elkövetett rablás és fosztogatás, a rabszolgatartás, a gyermekkatonák foglalkoztatása, a nem harcok folyamán elkövetett gyilkosság mint emberiesség elleni bűncselekmény, vagy akár a népirtás, amelyek gyakran mind büntetlenül maradnak. Az ítéletek kiszabására további lehetőséget biztosít a közösségi média felületeire feltöltött olyan fényképek és videofelvételek felhasználása, amelyek halottakat emberi méltóságukban sértő módon ábrázolnak – írták.

Nem elég, ha terrorizmussal vádolják őket

Az Eurojust, valamint az Európai Unió népirtás bűntette, emberiesség elleni és a háborús bűncselekmények nyomozására vonatkozó információk cseréjét szolgáló tagállami kapcsolattartó pontok hálózata elismeri és támogatja a terroristák ellen indított halmozott büntetőeljárások lefolytatását – húzták alá. Ladislav Hamran, az Eurojust elnöke kijelentette: „közös felelősségünk, hogy igazságot szolgáltassunk a fegyveres konfliktusok által érintett embereknek és a számtalan áldozat számára”. Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kijelentette, az unió egységesen és határozottan kiáll a súlyos nemzetközi bűncselekmények büntetlenségének felszámolása mellett.

Nadia Murad Nobel-békedíjas iraki jazidi emberi jogi aktivista kiemelte, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcainak és megtorlásainak túlélői és áldozatai igazságot érdemelnek. Igazságszolgáltatás nélkül élni további kínzást jelent – húzta alá. Nem elég, ha a terrorszervezet külföldi harcosait terrorizmus vádjával állítják bíróság elé, azok ugyanis háborús, emberiesség elleni bűncselekményeket és népirtást követtek el. Ez különösen igaz azokra, akik rabszolgává tették a jazidi nőket és lányokat – tette hozzá az aktivista.

(MTI

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. május 23. 22:45
"Eurojust: Fontos, hogy megfelelő mértékű ítéletek szülessenek a terroristák ellen" Ilyen csak egy van: a halálbüntetés. Ez meg az Ajrop Unióban tilos. Nincs több kérdésem. Retard Europe! :-D
bagira
2020. május 23. 19:25
Tranzitzóna https://www.youtube.com/watch?v=GoYEmptb9aE
Salamander
2020. május 23. 17:04
Az állam univerzális büntetőjogi hatályának elve (principium universale) szerint a Btk. 3. szakasza alapján a magyar büntető törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekményre is, ha az a nagyar törvény szerint bűncselekmény és az elkövetés helyszíne szerint is büntetendő. (...) ezekben az ügyekben a büntetőeljárást a legfőbb ügyész kezdeményezi.
hátakkor
2020. május 23. 15:15
Szóval halál! Ha vkinek konfliktusa van, rendezzék le egymás közt. Óriási gyávaság és bunkóság ártalmatlan embereket robbantgatni, meg teherautóval belehajtatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!