Ökumenikus Tanács: Az egyházak intézkedéseket vezettek be a járvány miatt

2020. március 16. 10:02

Fokozottan figyelnek az egyházak a hívek védelmére.

2020. március 16. 10:02

A Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának (MEÖT) mind a 11 tagja intézkedéseket vezetett be hívőik védelmében a koronavírus-járvány miatt – mondta Fischl Vilmos, a szervezet főtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A főtitkár elmondta, a katolikus egyház miséin a hívők kezébe adják az ostyát, így az áldozásokat továbbra is megtartják, viszont a keresztelőket – amennyire csak tudják – korlátozzák, elhalasztják. A szenteltvíztartókat sem lehet ebben az időszakban használni – fűzte hozzá.

A református egyház – a kormány intézkedéseivel összhangban – csak száz főnél kisebb istentiszteleteket tart, és az úrvacsorát a járvány alatt nem a nagy közös kehelyből osztják, hanem kis kelyhekből, így a hívők nem érintkeznek egymással.

Az evangélikus egyház hozta a legszigorúbb döntést: hétfőtől virágvasárnapig nem lehet részt venni istentiszteleteken a templomaikban, csak online közvetítik azokat, így úrvacsora sem lesz. Ezen kívül az esketéseket és a keresztelőket sem tartják meg április 5-ig, vagyis virágvasárnapig. A temetéseket – szűk családi körben – megtartják.

A baptista egyház megtartja az istentiszteleteket, de szünetelteti az úrvacsorát, illetve csak a lelkész veszi magához azt. Hasonló a helyzet a pünkösdi és a metodista egyházban: megtartják az istentiszteleteket, de az úrvacsorát nem. Az anglikán egyházban a következő vasárnaptól csak online közvetítik az istentiszteletet.

Az öt ortodox egyház esetében – amelyek mind a MEÖT tagjai – változás, hogy az ikonokat kivitték a templomokból, így azokkal nem érintkezhetnek a hívők. Amelyik szent képet nem tudták eltávolítani, azt folyamatosan fertőtlenítik, illetve egyszer használatos kanalakat használnak a borba áztatott kenyér osztására – tette hozzá, azzal együtt, azt kérik, hogy a kelyhek megcsókolásától is tartózkodjanak az emberek.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2020. március 16. 11:26
Megtérésre lenne az egész népnek szüksége, mint Júsiás idején! Miért nincs Nemzeti Imanap?
olajfa1
2020. március 16. 10:51
Egy vallás valami miatt kimaradt! Vagy az nem vallás, hanem gazdasági társaság?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!