Magyar Nemzet: Milliárdokat kaszálhattak az ügyvédek a börtönbizniszen

2020. január 25. 10:14

Nem igaz, hogy a pénz nagy része végül a bűncselekmények áldozatinál kötne ki – teszi hozzá a lap.

2020. január 25. 10:14

A fogvatartottak kártérítési ügyeinek csaknem hetven százalékában ügyvéd járt el, pedig nincs előírva kötelező jogi képviselet – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint ennek oka az lehet, hogy a védők jelentős haszonra, összességében akár kétmilliárd forintra is szert tehettek a börtönbizniszből. Ez az összeg mintegy kétszerese annak, amit a kártérítésekből kötelezően a panaszosok által elkövetett bűncselekmények sértettjeinek kellett tovább utalni – teszi hozzá a lap.

A Magyar Nemzet által korábban már hivatkozott igazságügyi kimutatások szerint a büntetés-végrehajtási törvény 2017-es módosítása és 2019. december 31-e között 8,6 milliárd forintot pereltek ki az államtól a fogvatartottak, amiből – a lap információi szerint – valamivel több, mint egymilliárd forint a sértetti kártérítésre és a gyermektartási díjhátralékra kifizetett összeg, amit azért fontos kiemelni, mert az ellenzéki sajtóban számos olyan cikk jelent meg a börtönbiznisz védelmében, miszerint a fogvatartottak alig látnak valamit az „embertelen körülmények miatt” kapott milliókból, hiszen a pénz nagy része végül a bűncselekmények áldozatinál köt ki. Ez tehát nem igaz.

Mint ismert, Orbán Viktor évkezdő sajtótájékoztatóján a többi között arról is beszélt, hogy jogosan sérti az emberek igaz­ságérzetét, hogy gyilkosok, gyermekgyilkosok, rablók, csalók, erőszaktevők az ügyvédjeik segítségével mil­liókat perelnek ki az államtól a börtönkörülményekre hivatkozva. A miniszterelnök ezért utasította az igazságügyi tárcát (IM), hogy vizsgálja felül a kártérítési rendszert, a kártalanítások kifizetését pedig egy kormányhatározattal felfüggesztették.

Az igazságügyi minisztérium paralenti államtitkára is erről beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Völner Pál elmondta: minden jel szerint néhányan direkt a börtönbizniszre szakosodtak és folyamatosan perben állnak az állammal különböző szervezetek égisze alatt. A politikus hozzátette: „Euró­pában körülbelül három-négy állam van, ahol ilyen iparágszerűen működik ez a történet. Nálunk is 2010 után indult be, pedig előtte biztos, hogy rosszabbak voltak a börtönviszonyok, ma száztíz százalék körülire sikerül visszaszorítani a telítettséget. Tehát folyamatosan javuló körülmények között, egyre több ügy van és egyre többet fizetünk. Valami nincs rendjén!

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yndi
2020. január 26. 13:32
Aki az igazságszolgáltatást támadja, az a jogrendszer alapját ássa alá, és destabilizálja az országot. Felelőtlen, demagóg, kommunista tempó.
baldakó
2020. január 25. 14:44
Ezért kár volt visszajönnie Habonynak!
zakar zoltán béla
2020. január 25. 13:01
A sztárügyvéd szó már magában ellentmondásos, sőt büdös!
Greffiti
2020. január 25. 11:35
Tessék változtatni, 2/3-a van a kormányzatnak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ez elvárás a jobboldal részéről! Sőt, most már követelés 10 év után!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!