Fidesz: Soros-szervezetek pénzzsaroló akciója történt Gyöngyöspatán

2020. január 15. 12:34

Böröcz László szerint a szervezet azokon is bosszút áll, akiken névleg segíteni akar.

2020. január 15. 12:34

A gyöngyöspatai romák mögött is a Soros-hálózat politikai és pénzügyi manipulációja áll – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Szavai szerint a helyi romákat egy Soros György által pénzelt szervezet uszította, és ez – az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – indította el a pert a magyar állam ellen is.

Ez a Soros-szervezet perelte ki az államból és az önkormányzatból az iskolai szegregációra hivatkozva azt a százmillió forintot, amelyet helyi roma családoknak kellene kifizetni – mondta Böröcz László, aki szerint az ügy valójában a Soros-hálózat újabb politikai és pénzügyi manipulációjáról szól, „hiszen a pénzért és a hatalomért még arra is képesek, hogy egy település életét teljesen felborítsák és iszonyatos feszültségeket keltsenek”.

Az ügy pikantériájának nevezte, hogy a gyöngyöspatai gyermekek elkülönítése 2004-ben, a Gyurcsány-kormányzat alatt kezdődött, és „zavartalanul folytatódott a teljes szocialista-liberális kormányzás idején”. A szegregációt az iskolában a Fidesz-KDNP kormányzása alatt szüntették meg – jegyezte meg.

A fideszes képviselő szerint a Soros-hálózat valódi célja a hatalomszerzés, és hogy a saját bábjait ültesse Magyarország élére. Ezért is „sorra gyártják az ügyeket Magyarország ellen”, és ezekre hivatkozva európai uniós és nemzetközi fórumokon azt mondják, Magyarország nem jogállam – tette hozzá. „Ez az egész a pénzről is szól, és egy újabb pénzzsaroló akciót jelent. A Soros-szervezetek futószalagon indítják a pereket a magyar állam ellen, milliárdokat perelnek ki és tesznek zsebre” – fogalmazott Böröcz László.

Az MTI-nek azt is mondta, hogy a Soros-szervezetek „tönkreteszik Gyöngyöspatát, mert csődbe megy, így azokon is bosszút állnak, akik minden nap megdolgoznak a megélhetésükért”.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. január 16. 01:11
Igazság a cigányokról, Gyöngyöspata https://www.youtube.com/watch?v=W1NlRVlS_oY (8 éves videó 4 és fél perc)
kunfia2
2020. január 15. 15:08
Tolvajunknak ,ahelyett,hogy a saját törvényeit vizsgálná felül,a törvényalkalmazókkal van baja. NOOOORRRRRMMMMÁÁÁÁÁÁLLLLIIIIISS?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!