Szijjártó: Támogatjuk Uganda biztonságát és gazdaságának fejlesztését

2019. november 18. 11:57

Az Afrikából kiinduló migrációs hullámokat csak fejlesztési támogatás nyújtásával lehet megelőzni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

2019. november 18. 11:57

Az Afrikából kiinduló tömeges migrációs hullámokat a jövőben csak úgy lehet megelőzni, ha kellő fejlesztési támogatást biztosítanak az afrikai országoknak, hogy azok helyben tudják tartani lakosaikat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután fogadta Elly Tumwine ugandai belbiztonsági minisztert.

A tárcavezető kiemelte: Magyarország a saját adottságainak és képességeinek megfelelően meg is teszi a magáét. Kifejtette: idén egy 5,16 milliárd forintos gazdaságfejlesztési együttműködési programot indítottak Ugandában, ezzel támogatást biztosítanak az afrikai ország biztonságának és gazdaságának fejlesztéséhez. Továbbá magyar cégek kiberbiztonsági központot hoznak létre, kiépítik a biometrikus személyazonosító rendszert és víztisztító művet létesítenek az egyik menekülttáborában – sorolta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja egyértelmű, a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt kell idehozni. Amennyiben az ENSZ és az Európai Bizottság is így tenne, akkor cselekedne helyesen – fogalmazott a külügyminiszter.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ondiabind
2019. november 21. 04:34
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
catalina9
2019. november 20. 07:39
Szijjártó: Támogatjuk Uganda biztonságát és gazdaságának fejlesztését" A libsik is támogatják: "a napirend elfogadásakor volt egy olyan javaslat, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a keresztényüldözés témájával, a baloldali-liberális képviselők - köztük a DK, a Momentum és az MSZP politikusai - nem támogatták. Ellenben megszavaztak egy olyan javaslatot, hogy az UGANDAI LMBTI személyek helyzetéről mindenképp legyen szó az ülésen "
adarclub
2019. november 19. 07:11
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
írmag
2019. november 18. 21:08
Ucsacsu Kodály módszerrel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!