KSH: Nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék aránya tavaly

2019. november 02. 09:33

Nőtt 2018-ban a települési szinten szelektíven gyűjtött hulladék aránya hazánkban, emellett a szemét negyedét hasznosították újra.

2019. november 02. 09:33

Nőtt az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya tavaly, és az elszállított szemét csaknem negyede hasznosult újra – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából, amely a települések infrastrukturális ellátottságának 2018-as állapotát mutatja be.

A KSH kiemeli, hogy a települési hulladék mennyiségének alakulása fontos eleme az ENSZ által meghatározott fenntartható fejlődési céloknak is, ezen belül a felelős fogyasztás és termelés indikátora. A közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék éves mennyisége Magyarországon 3 millió tonna körül mozog. 2013-ig csökkenő tendenciát mutatott, azóta évről évre kis mértékben nő, 2018-ban 3 millió 126 ezer tonna volt, 70 ezer tonnával több, mint 2017-ben.

Ezen belül az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya egyre nő, a háztól történő elszállításnak és a környezettudatosság növekedésének köszönhetően. Tavaly a közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék 16 százaléka volt szelektíven gyűjtött, szemben az előző évi 15 százalékkal.

 A közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék járásonkénti egy főre jutó éves mennyisége 2018-ban 178-670 kilogramm/fő között ingadozott. Volumene a gazdaságilag fejlettebb járásokban, illetve az idegenforgalmi szempontból jelentős területeken, így például a Balaton környékén volt a legmagasabb.

A KSH kiadványa szerint tavaly a települési hulladék közel negyede, 24 százaléka újrahasznosult. Megjegyzik, hogy évről évre a szemét egyre nagyobb része kerül anyagában hasznosításra, ezzel párhuzamosan csökken a legnagyobb környezeti terhet jelentő szemétlerakás. Tavaly a települési hulladék 15 százalékát, 455 ezer tonnát kezeltek energiahasznosítással vagy anélküli égetéssel a kiadvány szerint.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rómaikömény
2019. november 05. 08:40
jó lenne tudni hogy a szelektíven gyűjtött palackok nem az óceánban végzik. amúgy meg tényleg vásárlásra ösztönöz, hogy nyugodtan vedd meg, majd szelektálod.
Learten
2019. november 02. 19:29
Ahol én lakom, eltűntek e szelektív gyűjtők, nem tudom miért, régebben sok volt. De ha már szelektív gyűjtés, és környezetvédelem, nem tudom nem megállni hogy ne másoljam be ezt: "A közértes javaslata: Egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát. Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „AZ ÉN IDŐMBEN NEM VOLT MÉG EZ A „ZÖLD” DOLOG. A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök generációja nem törődött eléggé azzal, hogy A KÖRNYEZETET MEGÓVJA A JÖVŐ NEMZEDÉKÉNEK”. Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt még ez a „zöld” dolog. De akkor mink volt helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem. …Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. DE EZ A „ZÖLD” DOLOG MÉG NEM LÉTEZETT AZ ÉN IDŐMBEN. A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros hölgynek igaza volt, EZ A „ZÖLD” DOLOG MÉG NEM LÉTEZETT AZ ÉN IDŐMBEN. Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 2,0 kW-ot zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros hölgynek igaza volt, EZ A „ZÖLD” DOLOG MÉG NEM LÉTEZETT AZ ÉN IDŐMBEN. Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába. De a pénztáros hölgynek igaza volt, EZ A „ZÖLD” DOLOG MÉG NEM LÉTEZETT AZ ÉN IDŐMBEN. Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, EZ A „ZÖLD” DOLOG MÉG NEM LÉTEZETT AZ ÉN IDŐMBEN. Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De EZ A „ZÖLD” DOLOG MÉG NEM LÉTEZETT AZ ÉN IDŐMBEN. Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxi szolgálatként. Vagy munkába menet 1 autóban 1 ember miatt kell 1 autót használni. Egy szobában egyetlen konnektor volt. Nem volt szükségünk egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát. De a pénztáros hölgynek igaza volt, EZ A „ZÖLD” DOLOG MÉG NEM LÉTEZETT AZ ÉN IDŐMBEN. Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem létezett annak idején? Falun nem kellett szemetet elszállítani, mert papírral begyújtottunk, vagy csomagoltunk bele, a krumpli héjat belefőztük a moslékba, a lukas lábost megfoltozta a „drótos tót”, egy muskátlival az ablakba lett téve, ismertük a komposztálást, így nem volt semmi szemetünk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, EZ A „ZÖLD” DOLOG MÉG NEM LÉTEZETT AZ ÉN IDŐMBEN. "
Peter8811
2019. november 02. 17:35
Vagy három éve láttam Hűvösvölgyben a szelektíven gyűjtött hulladékot egy darus autó kiürítette úgy, hogy a raktere nem volt elválasztva és szépen egymásra öntögette a szelektíven gyűjtött hulladékot majd az üres gyűjtőt visszarakta a helyére. Persze olyat is láttam hogy a megtelt gyűjtőt felrakták és egy üreset raktak a helyére.
ökobetyár
2019. november 02. 11:12
Tejesdoboz-rekord a Millenárison Dícséretes a gyerekeket szelektív szemétgyűjtésre szoktatni, ám a mai akció pozitív hatása kétséges: -Eldobható dobozú italok vásárlására ösztönöz; vizet, káros adalékokat, tartósítókat veszünk pénzért. -A papír/műanyag réteges dobozok újra hasznosítása körülményes vagy nem lehetséges, inkább az égetőkben végzik. Legkésőbb itt fuccs az ökológiának. Gerendai, a Sziget főnöke bejelentette, csatlakozik Áder elnök úr klímavédő akciójához . Üdvözöljük igazgató úr nemes szándékát, csakhogy volna itt egy szépséghiba: Az évente megismételt szigetfesztivál egy hete alatt energiafogyasztásával annyi klímagyilkos CO2 gázt produkál, mint 300 kistelepülés egész évben! (Hozzáadandó a szürke energia, lásd: Energiamenü, ökobetyár könyve).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!