Megközelítőleg 400 milliós viharkár a szabolcsi tankerületben

2019. július 08. 11:14

Gyerekek százai közül senki sem sérült meg a júniusi viharban.

2019. július 08. 11:14

A Klebelsberg Központ (KK) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tankerületi központjának 50 intézményében 360-380 millió forintos kárt okozott a június 27-i vihar – közölte a KK elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hajnal Gabriella elmondta, a helyreállítás minden intézményben azonnal megkezdődött, a tanítás szeptemberben elindul. A viharkárok a kisvárdai, a mátészalkai és a nyíregyházi tankerület iskoláit érintették, számos intézményben jelentős, több tízmillió forintos kár keletkezett, másokban kisebb helyreállítási munkákat kell csak végezni – emlékeztetett.

Hozzátette: a vihar egyebek mellett az épületetek tetőszerkezetét, napelemeket rongált meg, az udvarokban fák dőltek ki.

A KK elnöke beszámolt arról is, hogy a vihar idején a nyári táborok miatt több száz gyermek tartózkodott az intézményekben, személyi sérülés szerencsére nem történt. A pedagógusoknak lélekjelenlétükért és felkészültségükért, a katasztrófavédelem munkatársainak pedig segítségükért mondott köszönetet Hajnal Gabriellia.

Az MTI kérdésére közölte: a helyreállítás költségeivel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a kormányzat is támogatásról biztosította a Klebelsberg Központot.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. július 09. 06:06
Szörnyű csapás az ott élőknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!