LMP: Fordítson több figyelmet a kormány az idősgondozásra!

2019. május 05. 14:53

Az egyházi helyett az állami intézmények férőhelyeit növelje a kormány az LMP felszólítása szerint.

2019. május 05. 14:53

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy fordítson több figyelmet és erőforrást az idősgondozás fejlesztésére – mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus hangsúlyozta: az állami idősotthoni intézményrendszer már most kapacitáshiánnyal küzd, jellemzőek a 4-5 éves várólisták, az idősek számának növekedésével pedig a helyzet romlására lehet számítani.

Az LMP ezért elsőként azt követeli a kormánytól, hogy az egyházi helyett az állami intézmények férőhelyeit növelje, a következő öt évben legalább a jelenlegi másfélszeresére – mondta Ungár Péter. Kiemelte, az idősek otthonápolásának nagyobb anyagi elismerését is el szeretnék érni, ennek részeként a jelenlegi 38-58 ezer forintról első körben 100 ezer forintra, majd a minimálbér összegére emelnék az ezért járó díjazást, a gyermekeiket otthon ápolók mintájára.

Ezen kívül a szociális bértáblát is növelné az LMP, hogy csökkentse az intézményekben tapasztalható „rettentő elvándorlást” – tette hozzá a párt parlamenti képviselője.

Ungár Péter az őszi önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: az LMP és a Jobbik is legitim szereplője az ellenzéki politikának, ezért szerinte a balliberális oldal Budapesten sem kerülheti el, hogy megvalósítsa a vidéken sok helyen létrejött teljes ellenzéki összefogást.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Budai Katalin
2019. május 06. 00:56
Peti! Ne csak azt sorold, hogy milyen juttatásokat emeljen meg a kormány, de annak is nézz utána, hogy a megemelt összeget miből és honnan gazdálkodja ki, jó?!
apika2
2019. május 05. 20:00
És ki fizeti ki az idősgondozást? A meg nem szült gyerekek? Minden adókedvezményt, családtámogattást, egyebet meg kell termelni... Az idősgondozás miért lenne automatikus? Nem arról beszélek hogy ne adjunk semmit, de nem akarok megélhetési idősgondozó százezreket eltartani....
Gombóc XVI. Artúr
2019. május 05. 19:22
Tudnak az idősek focizni??? Már nem. Vagyis semmi esélyük a Vezérnél...
packó_
2019. május 05. 17:32
DE MIÉRT? Miért jobb az állami idősotthon, mint az egyházi? Én kedvelem az Ungárt, a vakok között ő tényleg félszemű, sok minden értelmeset mond is (meg a libsi hülyeséget is, de a pasi tényleg felüdülés a Szél, Hadházy stb társaságban). de a fenének nem tudja a hülye ÁVO-s gyilkos nagyapa egyházellenességét hátrahagyni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!