Nagypéntek: Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

2019. április 19. 09:09

Ez az egyházi év legcsendesebb napja, Jézus elítéléséről, megkínzásáról, haláláról és temetéséről emlékeznek meg a keresztények.

2019. április 19. 09:09

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények –olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai), és keresztútjárást is tartanak.
Nagypénteken nem mutatnak be szentmisét. Ezen a napon az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.
A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.
A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása „az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg” – fogalmaztak.
Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét.
A hívek könyörgése után a pap a nagyböjt ötödik vasárnapján, az úgynevezett feketevasárnapon letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik a feszületet, és térdet hajtanak előtte – olvasható az MKPK közleményében.
A szertartás a miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak.
Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel fejezik ki szeretetüket Jézus iránt – tették hozzá.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. április 19. 12:45
A családommal együtt ott leszünk a templomban.
korona
2019. április 19. 12:28
JÉZUS HALÁLRA ÍTÉLÉSE A ZSIDÓK ÁLTAL „Miközben Pilátus az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki: »Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.« ... Pilátus erre azt kérdezte a néptől: »És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« Azok mindnyájan ezt felelték: »Keresztre vele!« Ő újra megkérdezte: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele!« ... Pilátus, látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: »Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!«”
alex.leopardi
2019. április 19. 09:19
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
illiberator
2019. április 19. 09:18
Ha J most élne a sajtó feszítené keresztre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!