Itt a közös MSZP-P lista az EP-választásokra: a negyedik helyen van Jávor Benedek

2019. március 23. 14:23

Tóth Bertalan bejelentette: az MSZP is létrehoz egy bölcsek tanácsát, benne Balázs Péter, Donáth László és Bárándy Péter.

2019. március 23. 14:23

A MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik helyen szerepel a Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek – jelentették be a pártok vezetői szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezető bejelentette azt is, hogy mivel az Európai Néppárt által létrehozott „bölcsek tanácsa” nem csupán a Fideszt, hanem Magyarországot is vizsgálni fogja, az MSZP-Párbeszéd is létrehoz egy „bölcsek tanácsát”, amely találkozót kezdeményez a néppárti testülettel. Elfogadta a felkérést és részt vesz a testület munkájában Balázs Péter volt uniós biztos, Donáth László lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter – tette hozzá.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke úgy értékelt, a Párbeszéd a közös listán „befutásra jó esélyt” jelentő helyet kapott, amely Tóth Bertalan listavezető visszalépése miatt politikai értelemben a harmadik, közjogi értelemben a negyedik helyet jelenti.

 (MTI)

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2019. március 25. 15:58
Még az mszp-s Juhászt kellene kib@szni
kitiltott
2019. március 24. 06:52
Hitelesebb lenne ha a hazaáruló köcsög átlépne az MSZ(M}P be oda való vagy a DK ba
luisbathhelena
2019. március 24. 06:11
1. Hegedű hadnagyokbol mindig túlkínálat volt a balildalon megha bölcs az uj nevük akkor is 2.tekintve hogy 5 éve is csak 2 helyet nyert az MSZP, a szintén hazaarulo Jávor pofaraesett
Levente
2019. március 24. 05:11
tudom miatt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!