Rétvári: Brüsszelből cáfolják az ellenzéket

2018. július 03. 08:47

Csökkent a mélyszegénység, az emberek élete pedig kiszámíthatóbb és biztonságosabb 2010 óta Magyarországon – állította Rétvári Bence a keddi Magyar Időkben.

2018. július 03. 08:47

Már az Európai Bizottság sem tudja elvitatni, hogy érezhető mértékben csökkent a mélyszegénység Magyarországon – mondta a keddi Magyar Időkben Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hozzátette: a legfrissebb adatok azt támasztják alá, hogy az emberek élete kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá vált 2010 óta.

A parlamentben rendszeres, hogy az ellenzéki képviselők a szegénység terjedésével példálóznak – mondta az államtitkár –, holott a KSH 2017. év végén kiadott és az Eurostat által validált adatai alapján hazánkban a mélyszegénységben élők aránya a 2012-es 4,9 százalékról 2017-re már 1,4 százalékra csökkent, vagyis 375 ezerrel kevesebben élnek mélyszegénységben. 

Ez az arány jobb, mint az uniós átlag, amely az utolsó mérések alapján 1,7 százalék volt, így ezek az adatok egyenesen Brüsszelből cáfolják az ellenzék állításait – hangsúlyozta Rétvári Bence.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kup Lung
2018. július 04. 10:34
Különösebben ezek a külföldi jelentések nem érdekelnek . Ha pozitív ha negatív az EB vagy az IMF vagy akárki részéről. ----- Számunkra az a lényegesebb hogy stabilizálódott a gazdaság és ez magával hozta a magasabb kereseteket . Amik meg a legnagyobb mértékben most -szerencsére - nem a nagyobb keresetűeket érintették legjobban %-os arányban hisz azoknak már az egykulcsos adó is tisztességes emelés volt . Ezt a folyamatot sok minden kiváltotta az elfogyott munkaerőtől kezdve a felértékelődő fizikai munkáig . ---- Tehát a dolgozni tudó és akaró de mégis szegénységben vagy a szegénység határán élő polgáraink egyre növekvő életszínvonal emelése elemi érdekünk ! ---- Függetlenül ki mit mond kívülről pro és kontra . Mi tudjuk és érzékeljük a saját dolgainak jobban , ez bebizonyosodott . A külsők felületes tanácsai nem tudom mikor jöttek be valaha is . ---- Az alap élelmiszerek áfájának csökkentését és a bérek emelését folytatni kell . Nem nagy trükk .
OberEnnsinnen
2018. július 03. 19:11
" Mindössze két EU-tagországban alacsonyabb az euróban kifejezett szegénységi küszöbérték összege, mint Magyarországon: Bulgáriában és Romániában."" Ezzel szemben: Mindössze két EU-tagországban alacsonyabb az euróban kifejezett államadósság összege összege, mint Magyarországon: Bulgáriában és Romániában. Ja, nem, a volt szocialista országok közül a folyamatosan visszafizetendő államadósság: nem kettőben, MINDEGYIKBEN ALACSONYABB, mint Magyarországon. Míg az államadósságunk nem lesz átlagos, a volt szoc. országokhoz képest, addig ne álmodjon senki a szegénység megszüntetéséről. Mellesleg: az olyan, mint a prostitúció, több ezer éve üldözik, de mindig kihajt, újra és újra, mint a parlagfű.
gross
2018. július 03. 10:46
Tudja valaki, hogy ez melyik Eurostat indikátor amúgy?
gross
2018. július 03. 10:39
"Már az Európai Bizottság sem tudja elvitatni" Jó a felütés. Ha ekkora a gyűlölet Brüsszel és Magyarország között, akkor miért kínozzuk egymást tovább még a tagsággal?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!