Most ölik meg Európát, és bennünket, keresztényeket is!

2018. március 29. 13:01

A keresztény embernek nem jelent dilemmát a választás.

2018. március 29. 13:01
Kiss-Rigó László

„Húsvét után egy héttel választás lesz Magyarországon. Nem lehet függetleníteni az ünneptől. Ez mennyire szerencsés így?

Értelmes, keresztény, hívő ember nem akarja egyáltalán függetleníteni magát a környezetétől, sőt kötelessége a környezetében is tanúságot tenni az értékeiről. Egy politikai választás egy közösség életét, jövőjét alapvetően meghatározza. A keresztény, hívő ember pedig kiáll az értékek mellett, ami a család, a házasság, az emberi élet méltósága, a munka becsülete, a hazaszeretet, az egészséges nemzeti identitás, vagy a szolidaritás. A keresztény embernek tehát nem jelent dilemmát a választás. Az már sokkal inkább, hogyan kezelje azokat az embereket, vagy »filantrópokat«, akik anyagi érdekből, vagy pusztán csak tévedésből olyan eszmékért küzdenek, amely egyértelműen veszélyesek Magyarországra és az európai, keresztény közösségre is. A nemzeti identitás feladása, az uniformizálás ugyanis káros, és a vége nem lehet más, mint nemzeti öngyilkosság. Sokan pedig ebben örömmel és önként vesznek részt, mert nem látják (vagy nem akarják látni), hogy ezzel »megölik« Európát és benne bennünket keresztényeket is.

A mai világban van még üzenete a Húsvétnak? Vagy ez is már csak egy sima ünnepnap lett, amikor nem kell dolgozni?

A Húsvét üzenete örök, de hogy ki hallja meg, az függ attól, milyen füle van. A hívő emberek számára ez az Ünnepek Ünnepe, a Föltámadásé: Krisztus győzelmének ünnepe. Manapság inkább a Karácsony vette át a főszerepet, de ettől még a keresztények számára a Feltámadás Ünnepe a legfontosabb. A Húsvét az élet értelmét jelenti és a végső győzelmet, aminek a részesei vagyunk. Krisztus győzelme pedig olyan erőforrás, amiből táplálkozhatunk. Csak rajtunk múlik, hogy ebből mit hozunk ki.”

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hogyisvan
2018. április 01. 11:43
(kis)RigóJancsi miért gondolja, hogy a magyar klérus valódi keresztény elveket vall? A magyar hívőknek vakon követni kell Baltásvezér békepapságát, de a magyar klérusnak eszébe sem jut Ferenc pápa gondolataival azonosulni! Miért gondolják a reformata hitűek és reformata gondolkodású hívők, hogy ez a klérus nem fogja őket újra gályarabbá tenni!
noMores
2018. március 31. 01:10
Hany milliarddal tomte ki vitya ezt a szent embert, hogy ilyen szepen benyaljon neki? Broaf
citizen12
2018. március 30. 14:25
A stílusoddal az általad favorizált politikai erőnek is ártasz. Szerintem. További szép napot.
catalina9
2018. március 30. 11:40
Most ölik meg Európát, és bennünket, keresztényeket is!" Ez olyan, mintha a pásztor azt mondaná, hogy farkas öli a nyájat. Az ilyen pásztort a közösség elhajtaná. Ideje lenne végre az egyháznak is tenni valamit, az ájtatos semmittevés helyett. A pap LELKIPÁSZTOR, övé a felelősség a nyájért. Ideje lenne végre leleplezni a celeb Ferenc pápát is...akit alig lehet megkülönböztetni Sorostól, vagy Merkeltől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!