A mi oldalunkat is meg kell erősíteni lélektanilag – Bayer Zsolt a Mandinernek a Békemenetről

2018. március 01. 09:31

Eljött az a lélektani pillanat, amikor már nem lehet tovább várni. Az ellenzék reményt kapott, a jobboldalt lelkileg meg kell erősíteni, erre való a Békemenet – mondja Bayer Zsolt a Mandinernek adott interjújában. Szerinte a migráció húsbavágó létkérdés, de beszélni kell a kormányzat elmúlt nyolc évének eredményeiről is, sőt a kényes kérdésekbe is bele lehet állni.

2018. március 01. 09:31
Kereki Gergő

Hétfőn a Sajtóklub adásában jelentette be, hogy március 15-én újra lesz Békemenet. Már hónapok óta szó van egy esetleges menetről, de végül mégsem került rá sor. Miért pont most? Eddig miért nem? 

Az elmúlt egy év során mi már milliószor beszéltünk arról, hogy kellene egyet szervezni. Nyilvánvaló, hogy Hódmezővásárhely volt az utolsó csepp a pohárban. Eljött az a lélektani pillanat, amikor már nem lehet tovább várni. Ahogy a Felült a halott című hétfői vezércikkemben is megírtam: az ellenzékünket mindezidáig halottnak vagy legalábbis tetszhalottnak láttuk. Most reményt kapott az ellenzék, elsősorban lélektanilag erősödtek meg. Ilyenkor nyilván

a mi oldalunkat is meg kell erősíteni lélektanilag,

hiszen a választási vereség hatására a mi oldalunk lélektanilag gödörbe került. Sokan elkezdték már itt temetni magukat és április 8-át. Azért nem eszik olyan forrón a kását, de pontosan azért, hogy lélektanilag egyenesbe jöjjünk, megszervezzük a Békemenetet és megnézzük, hogy mekkora erőnk van. Erre való a Békemenet.

Már az előző meneteknél is felmerült, hogy azokat a Fidesz szervezi. Azzal kapcsolatban pedig, hogy az elmúlt hónapokban végül mégsem került sor a Békemenetre, az a hír járja, hogy azért nem, mert a Fidesz letiltotta. 

Ezt rakjuk tisztába; bár teljesen felesleges, mert én bármit mondok, majd a 444.hu úgyis az ellenkezőjét fogja megírni. Az első békemenet szervezésekor az volt a legszebb álmunk Bencsik Andrissal, hogy egy 20-30 ezres tömeg ki fog jönni az utcára, és akkor már csodát tettünk. Ehhez képest történt, ami történt. Egy dolgot viszont fontos elmondani: hogy az akkori Békemenetet a Fidesz nem igazán támogatta. A Fidesz részéről azt mondták, hogy fejezzük be a szervezést, ne csináljuk, mert iszonyatosan nagy égés lesz, alig jönnek ki majd pár százan, legjobb esetben pár ezren. De mi konok módon megcsináltuk. Azt gondolom, hogy most is hasonló lélektani pillanat van, mint ami akkor volt, 2012-ben. Azt gondolom, hogy most is nagyon sokan lesznek. Ebből pedig adódik, hogy miután az első menet nagyon jól sikerült, így a pártnak sincs soha ellenére, ha mi meghirdetjük.

Két Békemenet lesz március 15-én, ugyanis az MKKP bejelentette közben, hogy ők ellen-Békemenetet szerveznek. Ehhez mit szól?

Semmit. Hajrá! Mindenki szervezzen amit akar, amit szeretne. Márki-Zay Péter megmondta a győzelmük mámoros pillanataiban, hogy Magyarországon működik a demokrácia. Rég hallottunk ilyet az ellenzékünktől. Szervezzen nyugodtan mindenki Békemenetet.

A hétfői Sajtóklubban meglehetősen szokatlan hangnemet ütöttek meg. Arról beszéltek, hogy nem elég csak Soros Györgyről és a migrációról beszélni, az elmúlt évek eredményeit is be kell mutatni. Az ön műsoraiban eddig vezető téma volt a migráció. Ez a jövőben változni fog?

Ma Európa legfontosabb problémája a migráció. Ez Magyarországnak is az első számú kérdése. Még annak ellenére is, hogy ma Magyarországon a kerítés miatt az átlagember nem találkozik migránssal. Éppen ebből következően a probléma fenyegető volta egy kicsit eltávolodott a magyar társadalomtól. De ettől még ez a probléma a legfontosabb európai probléma. Olvastam az önök interjúját Václav Klaus volt cseh elnökkel, és tökéletesen egyetértek vele. A brüsszeli elit egy embertípust akar létrehozni, és ki akarja iktatni a nemzetállamot a történelemből, mert azt gondolja, hogy ez a jövő helyes útja. Én azt gondolom, hogy ez az európai civilizáció és kultúra öngyilkossága. Halálugrás a semmibe. Ezt nem lehet félvállról venni. Biztos vagyok abban, hogy

ha az ellenzék megnyeri a választást, akkor száznyolcvan fokot fog fordítani a jelenlegi magyar migrációs politikán,

hiszen nem tehet mást. Ez az ellenzék Brüsszel által formálisan és informálisan támogatott ellenzék, amely naponta hitet tesz amellett, hogy Magyarországot visszavezeti az EU kebelére, és visszaszerzi Brüsszel bizalmát. Brüsszel bizalmát egy módon lehet visszaszerezni, ha beadjuk a derekunkat a migrációs kérdésben, és belesimulunk az európai fősodorba. Akár elhiszi ezt a magyar társadalom, akár nem: ha az ellenzék hatalomra kerül az első dolgai között szerepel majd, hogy elfogadják a kvótarendszert, és attól tartok, hogy a kerítést is le fogják bontani.

Olvassa el ezt is: Az arrogáns brüsszeli elit új embertípust akar létrehozni – Václav Klaus a Makronómnak

Eddig is ezeket mondta a kormányoldal. Mi lesz akkor a változás? 

Ahogy mondtam: a kerítés miatt nem nagyon találkozunk migránsokkal, emiatt kicsit elvont problémának tűnik az, hogy a magyar kormány napi harcot vív Brüsszelben, sőt most már az ENSZ-ben is. De ez hiába vált elvonttá, ettől még húsba vágó létkérdés, tehát én tartom azt, hogy nekünk a migrációval továbbra is nagyon intenzíven foglalkoznunk kell. Viszont azt nem spórolhatjuk meg, hogy ne beszéljünk az eredményeinkről, hogy ne mondjuk el, hogy ez az ország honnan hová jutott az elmúlt nyolc évben, és hogy ebben mekkora érdeme van a kormánynak és a társadalomnak. Másrészt azt gondolom, hogy a kényes kérdéseket sem spórolhatjuk meg. Tehát szerintem az egy lábon álló, egy témára koncentráló kommunikáció nem elég.

Hódmezővásárhelyen voltak eredmények. Még Schiffer András is úgy fogalmazott hétfőn Fiala János műsorában, hogy „nincs még egy olyan mezőváros, amelyik olyan szédületes fejlődést mutatott volna az elmúlt időszakban, mint Hódmezővásárhely”. A helyi Fidesz ebből adódóan eredménykampányt folytatott, ez mégsem volt elég a győzelemhez.

Azt hiszem, hogy ketté kell választani Hódmezővásárhely ügyét és az országos politikát. Én is úgy tudom, hogy a helyi kampány arra lett felépítve, hogy Hódmezővásárhely mi mindent kapott az elmúlt években, és mekkora fejlődésen ment keresztül. Ezt szerintem minden vásárhelyi polgár tapasztalta a saját bőrén. Ugyanakkor Hódmezővásárhelyen sajnos a protestszavazás Lázár János személye ellen szólt.  Valamiért sokan nem szeretik őt helyben. Ez szerintem szerepet játszott a vereségben. Másrészt Vásárhelyen sikerült találni egy olyan jelöltet, aki mindenkinek megfelelt, és emiatt beállt mögé a szivárványkoalíció a baloldaltól a Jobbikig. A győzelem lehetősége mindent felülírt az ellenzéknél. Az sem számított, hogy a Márki-Zay Péter a kampányát rögtön két hazugsággal indította. Csak az számított, hogy bármi áron meg kell verni Lázár Jánost. Ez a választás sajnos róla szólt, és szerintem János egy picit magára is húzta. Tehát az alpolgármester, Hegedűs Zoltán egy kiváló ember, de nem annyira markáns személyiség. De fontos elmondani, hogy 

a Fidesz tábor nem tűnt el, sőt az előző 2014-es választáshoz képest még nőtt is,

csak az ellenzék most egy irányba szavazott és el tudtak vinni olyanokat is az urnákhoz, akik korábban sosem mentek el szavazni.

Mert a helyi eredménykampány hatástalan volt. Talán nem hat az eredmények felsorolása?

Alaptétel az, hogy csak pozitív kampánnyal, az eredmények bemutatásával nem lehet választást nyerni. Ennek az az oka, hogy a társadalom minden pozitívumot természetesnek és magától értetődőnek tekint egy idő után. Ha tehát csak az van neki elmondva, hogy mi minden történt, akkor azt mondja, hogy ez neki természetes. Persze kevesebb lett az adó, lett CSOK, van családi adókedvezmény, de egy idő után azt mondja a választó, hogy ez neki jár. És felteszi a kérdést, hogy mi van még. Csak pozitív kampánnyal tehát nem lehet választást nyerni. Szükség van másra. Ez a más megvan. És ez nem egy kitaláció, mert Európát olyan migrációs válság fenyegeti, amely az egész jövőnket tönkre fogja tenni. Ez tény. Ezt Václav Klaustól Orbán Viktoron át Berlusconiig minden normális politikus pontosan tudja, és elmondja ahányszor csak tudja. De mivel mi jól kezeltük a migrációs válságot, ezért ez az emberek tudatában hátrébb került. 

Említette, hogy a kényes kérdéseket sem szabad kikerülni. Nézzük a korrupciós vádakat. Mostantól ezekről is beszélni fog?

Muszáj lesz, mert hagytunk magunkra égni százezer olyan korrupciós vádat, aminek egyébként a kilencven százaléka szemenszedett hazugság, de mi nem reagáltunk rájuk. Itt van ez az állandó mészároslőrincezés és tiborczistvánozás, amik egyfajta epitheton ornanssá változott, mert nem reagáltuk le ezeket az ügyeket soha. De én azt gondolom, hogy mivel

sem Mészáros Lőrincnek, sem Tiborcz Istvánnak nincs szégyellni valója,

így szerintem politikai hiba az, hogy nem reagálunk, hanem mindent hagyunk a levegőben lógni.

És például Mészáros Lőrincet hogyan magyarázná meg a választóknak?

Számos helyen megfordulok és az rajzolódik ki nekem, hogy minden vádra tökéletes, normális és egyszerű választ lehetne adni. Mondok egy példát. Most voltam a múlt hétvégén a Tokaji borvidéken, ahol a Jobbik már az érkezésem előtt egy héttel azzal bombázta a környéket a Facebookon, hogy majd jön a Bayer és migránsozni fog ahelyett, hogy arról beszélne, hogy bezzeg már az Andrássy-szőlőbirtokot is megvette Mészáros Lőrinc. Ez volt a vád. Mintha ez önmagában bármilyen vád lenne. Ugye nyilván én amikor elmegyek Tokaj-Hegyaljára, halvány fogalmam sincs, hogy az Andrássy-kúria meg a szőlőbirtok hogy lett Mészáros Lőrincé, de felállnak a lakossági fórumon a helyi szőlészek meg borászok, tehát nem a helyi fideszesek, hanem a helyi parasztemberek, és elmondják, hogy a Jobbik nem normális. Tényleg Mészárosé az Andrássy-kúria, csak előtte egy francia tulajdonosé volt, aki csinált másfél milliárd forint adósságot, csődbe vitte az egészet, aztán elment haza. Tönkrement miatta egy csomó ember, mert mindent leszart. Jött helyette Mészáros Lőrinc, aki átvette az adósságot, konszolidálta a helyzetet és most működteti az egészet. És eddig mondjuk nyolcvan forintot kaptak a gazdák egy kiló szőlőért, most meg már száznegyvenet kaptak. Ezt elmondják nekem. És nem értem, hogy ezt miért nem mondjuk el minden alkalommal ugyanígy. Ez persze csak egy példa, de meggyőző példa. Miért hagyjuk, hogy minden szar ránk égjen?

Van egy olyan politikai kommunikációs alaptétel, hogy ha valaki elkezdi a korrupciós vádakat megmagyarázni és megcáfolni, akkor azzal csak megismétli magukat a vádakat, ezzel felerősíti őket, és valójában csak magának árt.

Hát hogyne, de olyan kommunikációs alaptétel is van, hogy ha semmire sem reagálunk, akkor minden szar egyben ránk fog száradni. Valahogy meg kéne találni az egyensúlyt.

Visszatérve a Békemenetre: eldöntötték már, hogy milyen felirat lesz a molinón? A 444-en szavazás indult, a „Gyűlölünk mindenkit” szöveg vezet.

Erről még nem beszéltünk, szóval fogalmam sincs, hogy mi fog szerepelni a molinón.

Összesen 578 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Juliusz48
2018. március 11. 22:29
Nekem elsősorban az nem tetszik, hogy a betelepítéssel kapcsolatban összegeket mondanak. Ha úgy lenne megértetve, hogy a 9000 euró 10000 emberre pont annyi mint amennyit 100000 közmunkásnak fizetne ki évente. Kire kéne mégis elkölteni? De ezt le lehet fordítani egyéb, az állam által finanszírozott esetekre is. Hogy az "egymilliárd közbeszerzést szerzett Mészáros Lőrinc" hírként azt takarja, hogy az egyik cégben lévő érdekeltségének a részesedése a másik pályázó cégben max 8% tehát a haszon 92%-a egy nyilvános tőzsdei cégben, a többi esetenként kisrészvényesnek jut. De ezt csak adat bányászás után lehet megtudni. Ezeket az adatokat, csak hosszas keresés meg számolgatás után ismerheti meg az, aki keresi a hírek mögött a valóságot.
syphax
2018. március 02. 17:59
"..a bevándorlás elutasítása NEM idegengyűlölet. " BIZONYÁM!!!! Ész kell, hozzá, hogy valaki fölfogja, bár nem oly' nehéz.
wintermari
2018. március 02. 16:49
Az olaszok vigyáznak,hogy ne csaljanak a szavazófülkékben! Talán erre is figyelni kellene!http://www.ilsole24ore.com/art/norme-e-tributi/2018-03-02/sanzione-15mila-euro-chi-porta-cellulare-cabina-elettorale-100239.shtml?uuid=AEzymU9D
syphax
2018. március 02. 09:09
Igaza van Bayer Zsoltnak: VALÓBAN MEG KELL(!) ERŐSITENI A "MI OLDALUNKAT" IS. De miben? Mindenekelőtt: AZ ÁLLHATATOSSÁGBAN! Abban hogy NE TÉRÜLJÜNK EL a MI UTUNKRÓL ÚGY, amint ahogyan Márky-Zay eltért. Ő--Márky-Zay--NEM VOLT ÁLLHATATOS, HŰ és KITARTÓ! EBBEN és FŐLEG ebben KELL(!) "MEGERŐSITENI"--a mi oldalunkat. Üzenem Bayer Zsoltnak és minden Fidesz-KDNP-snek! Hogy NE TÉRÜLJÖN EL a MI UTUNKRÓL az--mint ahogyan ez a Márky.-Zay eltérült--aki esetleg egy-egy hibánkat vagy gyengénket érzékeli, meglátja. Nem utolsósorban a szakadatlan és aljas ellenzési médiapiszokságok hatására. Akkor sem ha "úgy" van, ahogyan az ellenzék mondja, akkor meg végképp nem, ha nyilvánvalóan nincs "úgy"! Akkor sem ha "komcsiknak", "Fidesz birkáknak" és ilyesmiknek sértegetnek bennünket, és akkor sem ha korrektül és esetleg jogosan kritizálnak. SZILÁRDAN MENJÜNK A KERESZTÉNY MAGYAR ÚTON RENDITHETETLENÜL: ÁLLHATATOSAN!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!