A Fidelitas feljelenti a nőket alázó Janiczak Dávidot

2018. március 25. 19:05

A Fidelitas szóvivője arra is kíváncsi, hogy Dúró Dórát nem zavarja-e, egy jobbikos párttársa hogyan beszél a nőkről.

2018. március 25. 19:05

A Fidelitas feljelentést tesz Janiczak Dávid, a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere ellen a korábban nyilvánosságra került, egy női beosztottját fenyegető hangfelvétel alapján.

Párkányi Eszter, a Fidesz ifjúsági szervezetének szóvivője vasárnap, Budapesten újságíróknak nem kívánta idézni a polgármester trágár szavait, de kijelentette, azok megvalósítják a zaklatás büntetőjogi tényállását.

Láthatjuk, hogy Juhász Péter is belebukott a nőverésbe – mondta, hozzátéve, senki sem bántalmazhat és gyalázhat meg nőket Magyarországon büntetőjogi és egyéb következmények nélkül.

A Fidelitas szóvivője szerint Janiczak Dávid érdemtelenné vált a közéletben való részvételre, ezért távoznia kell és szégyellnie kell magát amiatt a hangnem miatt, amit megenged magának. Párkányi Eszter megjegyezte, kíváncsi, hogy Dúró Dórát nem zavarja-e, egy párttársa hogyan beszél a nőkről. Kiemelte, felháborító, hogy Ózd polgármestere lemondás helyett azzal védekezik, illegálisan készültek a felvételek.

Párkányi Eszter szerint amennyiben Janiczak Dávid nem távozik a közéletből, akkor Vona Gábornak, a Jobbik elnökének ki kell zárnia őt soraikból. „Ha nem teszi meg, akkor úgy gondoljuk, hogy egyetért vele” – mondta, hozzátéve, Vona Gábor szombat esti fórumán „bevédte a nőgyalázó politikust”, amikor azt mondta, ez előfordul az emberrel, bár nem illik.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2018. március 26. 22:47
Dorika nem szol, de otthon Elod???
nyugalom
2018. március 26. 22:44
Csend es hullaszag - hol van lillacska meg a tobbi erzekeny - 20 ev utan - feminista????
dick52
2018. március 26. 07:41
Ökör!
Szívemből magyar
2018. március 25. 23:39
Tavaly nem zavarta ennyire őket ez a hangfelvétel, de hát ha már kampány van..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!