Szociális szépségszalon: ahol a szépségnek nincs ára

2017. október 03. 16:45

Vannak lányok és nők, akiket soha nem dicsértek meg, akiknek nemigen adatik meg, hogy egy kicsit magukkal is foglalkozzanak – hiszen vannak fontosabb feladataik és megoldandó problémáik. Szociális szépségszalon nyílt Zuglóban, ahol az igazoltan rászorulók ingyenesen vehetik igénybe a szépségápolást, ami igenis fontos az életben való boldoguláshoz. Riportunk.

2017. október 03. 16:45
Meszleny Zita

Egy hatvan év körüli nő lép be a zuglói Tükörkép Műhelybe. Hajvágást kér, fiús frizurát szeretne, nincs sok ideje a hajával foglalkozni. Magdolna, a fodrász megértően bólint és munkához is lát. Kellemes beszélgetés közben el is készül a rövid, de csinos frizura. A vendég boldogan vizsgálja a rendezett hajú nőt, aki a tükörből visszanéz rá. Félénk örömmel köszöni meg a hajvágást, majd elmegy.

Nem fizet. Nem is tudna, hiszen mióta nem dolgozik a gyári szalagsor mellett, pár tízezer forintból él. Ám itt nem is kell.

A Tükörkép Műhely ugyanis szociális szépségszalon. A legszegényebbeknek nyújt segítséget, elsősorban a munkakeresésben. Az állásinterjún nagyon fontos a megjelenés, az első benyomás, „egy szép frizura vagy rendezett kézfej látványa pedig rengeteget számít” – meséli Rózsa Magdolna szépségápolási szakember, aki szociális munkásként a Műhely fodrásza, kozmetikusa, manikűröse, masszőre, azaz mindenese egyszemélyben. Ha pedig a jelentkező még egy elegáns ruhát is kaphat a fodrászat végében található adományraktárból, máris nagyot lépett előre a vágyott munka felé.

Jól tudják ezt a környék rászorulói. Mialatt a rövid frizura készül, egy fiatal anyuka csenget be az üzletbe. Körömlakkozásra szeretne bejelentkezni, a következő heti állásbörzére készül. Már most leadja a kupont, melyet a helyi Családsegítőből kért, hiszen enélkül nem kaphat időpontot.

„Ez a papír a bizonyíték arra, hogy az ügyfél valóban rászoruló” – magyarázza Magdolna, miközben lapozgatja a naptárját. Rengeteg a jelentkező, nem egyszerű szabad helyet találni.

Ám kupont nem csak az álláskeresők kaphatnak, noha elsősorban nekik nyílt a hely. Magdolna szívesen látja az iskolásokat is, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy gyermekük külsejével törődjenek. Az iskolában hamar perifériára kerülhet az, aki nem elég menő, nem követi a divatot. Ők is rászorulnak hát a nem mindennapi szolgáltatásra. De azok is jöhetnek, akiknek egyszerűen önértékelési, önbizalmi gondjaik vannak, mert anyagi helyzetük miatt sosem tehették meg, hogy a külsejükre költsenek, mert soha senki nem mondta rájuk, hogy szépek.

Magdolna azonban külön odafigyel erre. Szerinte sokan nem is tudják, milyen szép például a szemük vagy a szemöldökük íve,

mert soha senki sem dicsérte meg őket.

„Én, aki életemben rengeteg szemet, szemöldököt látok azonnal észreveszem, ha valakin valami egyedi, és bizony mindenkin van valami különleges” – meséli. „Amikor erre felhívom a vendégem figyelmét olyan örömet látok az arcán, amit nem is lehet elmondani” – teszi hozzá.

Ám ha Magdolna valódi szépségfilozófiáját szeretnénk megtudni, elég a szalonban lévő öröknaptárra pillantanunk. Ez áll rajta: „Do you want a facelift? Wear a smile”, azaz „Arckezelést szeretne? Viseljen mosolyt.” A szépségápolási szakember ugyanis a belsőre legalább akkora hangsúlyt fektet, mint a külsőre. Közismert, hogy a fodrásszékben ülve az emberek szinte jobban megnyílnak, mintha pszichológusnál a fotelben. Ez a Tükörkép Műhelyben sincs másként. Magdolna szociális munkásként meghallgatja az ügyfelei élettörténeteit, gondjait. Így tudja meg azt is, ki az a kislány, aki azért jött el hozzá, mert másnap nevelőszülőkhöz adják, és csinosan szeretne megérkezni az új otthonába, s ki az, aki azért ül a székében, mert a párja előtte egy veszekedés során késsel vágta le a haját. A szépségszalonban gyakran hallani csúnya esetekről.

Ilyenkor a fodrász ha tud, segít, elsősorban azonban a Zuglói Családsegítőbe küldi a vendégeit, ahol hozzáértő támogatást kaphatnak. Ő maga a megértő, együttérző figyelmével tud a legtöbbet adni – vallja. „Az embereknek sokszor arra van szükségük, hogy megértsék őket, mert a nehézségekből csakis ők tudnak kimászni, de ha megértő és segítőkész kezet kapnak ehhez, az erőt adhat nekik az első lépések megtételében”.

Magdolna tudja, miről beszél. Maga is megtapasztalta, milyen kimászni abból a bizonyos gödörből.

Második gyermekét várva egyedül maradt, majd később kiderült, hogy kisebbik fia leukémiás. Amíg a gyermeke meg nem gyógyult, a kórházban lakott, ám mikor bő egy év után végre felépült, az édesanya is újult erővel vetette bele magát az életbe. Azaz családja és a bajban lévők segítésébe. Eldöntötte: ötvözi eredeti szakmáját és segíteni akarását, ebből született meg a szociális szépségszalon gondolata. Az ötletet a Zuglói Önkormányzat hamar befogadta, és minden segítséget megadott ahhoz, hogy 2016 januárjában megnyithasson a Tükörkép Műhely.

Amint kinyitott a szalon, látszott, mekkora igény az ilyen gondoskodásra. Igény azonban lenne másra is. Ezt ismerte fel Magdolna, s ezért válogathatnak a vendégei a szalon végében kialakított ruhatárból, s ezért gyűlik dobozszámra a tartós élelmiszer is az aprócska konyhában.

Sőt, épphogy elköszön a lakkozásra bejelentkezett anyuka, egy egész család érkezik a Műhelybe. Az apa gondterhelten mutatja a listát, mi mindent kellene az iskolakezdéskor beszereznie a gyerekeknek, s ebből mennyi minden hiányzik. Ám szociális munkás szerencsére előre gondolkodva a nyáron tanszergyűjtést is szervezett. Így percek alatt megrövidül a lista. Rajzlap, füzet, ragasztó és ceruza is kerül az üresen hozott iskolatáskába. A szociális munkás azonban nem elégszik meg ennyivel. Álma, hogy mozgó szépségszalont nyitva vághasson frizurát az ország legszegényebb falvaiban élőknek.

Faggatózásunkra a szociális szépségmunkás elmondja, honnan gyűjti az alázatot ahhoz, hogy a legszegényebb betérőnek is megmossa a haját, vagy a legelhanyagoltabb vendég kezét is rendbe tegye, rövid történetekkel válaszol.

Volt, hogy egy idős hölgy elsírta magát arcmasszázs közben, mert még soha nem kapott ilyen gondoskodást.

Ezek élmények veszik rá Magdolnát, hogy napról napra kinyissa a szépségszalont. Ám a szépségszalon nem is a legjobb szó arra, amit a Tükörkép Műhely jelent. A lényeget sokkal inkább az egyik vendég fogalmazta meg a kozmetikai ágyon fekve. „olyan ez a hely, mint egy szülőszoba, újjászületik benne az ember”.

***

Fotók: Krč Viktor

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pfanni
2017. október 06. 11:19
Nagyon jó dolognak tartom a zuglói szépségszalont, azonban fontosnak tartanám megjegyezni, hogy Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával a 7. kerületben immár harmadik éve működik a MASNI iroda, mely kezdeményezés országos szinten elsőként valósult meg. A MASNI-ban szintén a hátrányos helyzetű, kerületi hölgyek szépülhetnek fodrász, manikűrös és kozmetikus segítségével.
annamanna
2017. október 04. 07:22
Nem semmi, hogy a nő túlképzett, van egy csomó szakmája, egy szimpla fodrásznál értelmesebb, és mindezt arra használja, hogy másoknak tényleg jobbá tegye az életét... le a kalappal. És ahelyett, hogy belefáradna és panaszkodna, még további tervei is vannak.... ez szép. Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény Ki szívét osztja szét, az élet csak övé Ki szívét osztja szét, követik merre jár, hegyeken és tengereken túl értik majd szavát.
áfonya
2017. október 03. 22:36
Szél Bernit itt vasalták ki ,ballibsik fizetik a számlát ,,,jahh telik rá a 8 év felszedett eltüntetett milliárdokból. Az egész ballibsi oldal jelöltje ,berni mögé sorakoznak tolják maguk előtt utasítják . Izraeli Roni kampányfőnökük keze nagyon benne van. Minden ballibsi jobbik párt külön indul ,mert úgy gondolják a legtöbb szavazatot tudnak begyűjteni ,végül egyesülnek..kérdés végül ki lesz közülük a miniszter .Lehet azt is kitervelték , ámerikai kidolgozott terv szerint meg van. Roni intézkedik.
SilentBob
2017. október 03. 21:19
A roma asszonyságok egyetlen szép adottsága a haja. Én roma gádzsik helyében fellázadnék a Télifa ellen, hogy azt is meg akarja metszetni. Ezeknek a komcsiknak semmi se jó úgy, ahogy van. Esetleg cuciális samponosztást el tudnék képzelni - azzal a feltétellel, hogy egyébként nem festik vörösre a hajukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!