Elkezdődött a 10. Nemzeti Vágta!

2017. szeptember 16. 18:39

Ünnepélyesen megnyitották a 10. Nemzeti Vágtát, látványos hétvégének nézünk elébe.

2017. szeptember 16. 18:39

Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán. 

„A 10 éves Nemzeti Vágta képessé vált megmutatni minden erényét. Összegyűjti a magyarokat a szélrózsa minden irányából, hogy egyesüljenek hagyományaik megélésében. A vágta immáron nemcsak egy versenysorozat, hanem a Kárpát-medence és a világ magyarságának legnagyobb lovas eseménye” – mondta ünnepi megnyitó beszédében Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Hozzátette: a huszárság méltán szerzett hírnevet Európában és világszerte a történelem során. Köszönetet mondott a hagyományok újjáélesztéséért többek között a fennállása 25. évfordulóját ünneplő Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek, a vágta szervezőinek és a versenyen indulóknak is. 

„Tíz éve a vágta alapítói mertek nagyot álmodni, a lovaglás, a lovak és a hagyományőrzés szeretetét akarták megosztani mindenkivel” – emlékezett vissza beszédében Székely Tibor, a vágta főkapitánya. Az ünnepi beszédek után Vargha Tamás és Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovas Szövetség elnöke az emlékezés koszorúit helyezte el a Magyar Hősök Emlékművénél. Majd 100 hagyományőrző huszár által végrehajtott karusszel formáció bemutatóját követően bevonultak a résztvevő 72 település versenyzői és megtették ünnepélyes fogadalmukat. 

A megnyitón felvonultak az ország különböző tájairól és határon túlról érkezett hagyományőrző csoportok, a Kassai Lajos Lovasíjász Iskola tagjai és a Győri Ördöglovasok is, akik a kétnapos vágta során külön bemutatón is szórakoztatják a közönséget. A délután első versenyprogramja a kishuszár vágta előfutamai, majd elkezdődnek a települések előfutamai is. Kora estig a versenypálya közönsége megtekintheti a fogatvágta előfutamait is. A futamok szünetében szüreti felvonulás és a vágta tánccsoportjának előadása lesz látható. Este lovas táncosok közreműködésével fellép az Ország Táncháza, majd a versenypályán különleges hortobágyi méneshajtás és tüzes vágta lesz. 

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy utat idén is lezárták a forgalom elől, hogy helyet adhasson az egyes településeket bemutató vásári forgatagnak, a Vágta Korzónak. A Városligetben a Napozóréten felállított történelmi huszártábor katonái azt mutatják be, miként éltek az egykori vitézek. 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Közmédia sátra és a Fölszállott a páva színpad televíziós műsorvezetőkkel, a közmédia produkcióinak fellépőivel és gyerekprogramokkal várja vendégeit mindkét nap.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. szeptember 17. 11:59
El kellett venni Gesztiéktől, és egy fideszes havernak odaadni, hogy kitömje a rendezvényt az állami szféra. Szép kis kommunista történet. Tipikus fideszes.
flesh ripper
2017. szeptember 17. 08:26
Migráncsok helyett, több paripát, több lovat (igavonókat is beleértve...), több huszárt, több lószeretőt, több öttusázót, több sportlovast!
kizökkentidő
2017. szeptember 16. 21:48
Ne felejtsünk el megemlékezni dicső huszárainkról! https://www.youtube.com/watch?v=fFvysWz_j5E
yanoo
2017. szeptember 16. 20:09
Vona a NEMZETI érzelmű embereket átVÁGTA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!