Szijjártó: Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben

2017. július 01. 11:45

Szijjártó Péter közölte Magyarország izraeli nagykövetével: a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. A külügyminiszter Jószéf Amranival folytatott beszélgetésében megvédte Orbán Viktor Horthyval kapcsolatos kijelentéseit is.

2017. július 01. 11:45

A külgazdasági és külügyminiszter szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: Jószéf Amranival tudatta, Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak. 

A miniszter az MTI-vel közölte: a nagykövetnek elmondta, hogy amikor Orbán Viktor kormányfő Horthy Miklóssal kapcsolatos álláspontját ismertette, akkor világosan fogalmazott. A miniszterelnök június 21-én a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán többek között azt mondta, néhány kivételes államférfiúnak, köztük Horthy Miklósnak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem”.

„A történelmi tényeket tiszteletben kell tartani. Márpedig a történelmi tények úgy szólnak, hogy Horthy Miklós tevékenységéhez pozitív és ugyanakkor kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak” – mondta Szijjártó Péter. A külügyminiszter „kétségtelenül pozitív” momentumnak nevezte Horthy Miklós munkásságában azt, hogy érdemeket szerzett Magyarország talpra állításában az első világháború után.

„Ugyanakkor a kiemelkedően negatív és a történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy esküjével ellentétben nem védte meg a magyar nemzet részét képező magyar zsidóságot. A történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy hivatali ideje alatt a magyar zsidóságot diszkrimináló jogszabályok születtek, és több százezer magyar zsidó vált a holokauszt áldozatává” – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter kijelentette: „Ezek olyan történelmi bűnök, amelyeket relativizálni nem lehet. A történelmi tényeket egytől-egyig tiszteletben kell tartani, akkor is, ha pozitívak, akkor is, ha a bűn kategóriájába tartoznak, még akkor is, ha ugyanazon személyhez kötődnek” – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. „Kormányunk azon európai kormányok közé tartozik, amelyek a legtöbbet tették az antiszemitizmussal szemben. Amíg Magyarországnak ez a kormánya van, addig a magyarországi zsidóság biztos lehet abban, hogy a kormány minden tekintetben megvédi” – fogalmazott.

A külügyminiszter emlékeztetett, hogy az első Orbán-kormány 2000-ben hozott döntést a holokauszt emléknap létrehozásáról. Szijjártó Péter kiemelte: „a jövőben is megvédjük a hazai zsidóságot minden esetleges antiszemita szándékú támadástól, vagy bármely olyan kísérlettől, amely a magyarországi zsidóságot veszélyeztetné vagy diszkriminálná”.

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. július 03. 00:43
Szijjártó: Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben néhány kivételes államférfiúnak, köztük Horthy Miklósnak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem”. Saját magát sem tolerálja? Mert ez már maga az antiszemitizmus, figyelembe véve, hogy kiknek is köszönhető az a 133 nap és vörös terror.
Akitlosz
2017. július 02. 20:24
Csak a tények kedvéért: Horthy Miklós esküje: "Én, Horthy Miklós, Magyarország megválasztott kormányzója, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz hű leszek, törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom és másokkal is megtartatom, függetlenségét és területét megvédem, kormányzói tisztemet az alkotmány értelmében, a Nemzetgyűléssel egyetértésben a felelős minisztérium útján gyakorlom és mindent megteszek, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem úgy segéljen!" Tehát arra tett esküt, hogy az ország függetlenségét ÉS A TERÜLETÉT védi meg, ezt nem tette meg, de semmi olyan nincsen az esküjében, hogy a zsidókat védi meg, főleg nem Magyarország megvédése helyett.
Akitlosz
2017. július 02. 20:21
„Ugyanakkor a kiemelkedően negatív és a történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy esküjével ellentétben nem védte meg a magyar nemzet részét képező magyar zsidóságot." Ez melyik esküjében volt? Esküjével ellentétben az állt, hogy nem védte meg az országot az ellenségtől, holott ez tényleg kötelessége lett volna. A zsidók pedig egy másik, még csak nem is rokon nép, a legcsekélyebb népségben sem a magyar nemzet. ráadásul nem használnak, hanem rátanak a magyar nemzetnek. És a többinek is. Parazita nép, hiába van már saját országuk, a többségük nem akar ott élni, mert ott az alja munkát is nekik kellene elvégezni. Míg más országokban csak a társadalom csúcsait foglalják el, a kukásautókon nem ők dolgoznak. Meglehetősen nagy tragédia, hogy a habsburgok Magyarországra szabadították őket, miközben a magyarok már akkor is kivándoroltak. A kommunizmus, a vörös terror is hozzájuk köthető, nem a magyarok műve. Ja, tudom, "antiszemitizmus". Hát ha van antimagyarizmus, akkor védekezni kell ellene.
katus
2017. július 02. 20:10
Amikor Szijjártó sem játszhatja tovább a neki kiosztott tökös szerepet: most Izraelt kell holokamuzva nyugtatnia Forrás: https://kuruc.info/r/2/174523/ Szijjártó átszellemülten hanukázik az izraeli nagykövetségen 2015-ben - lásd a kapcsolódó anyagunkat https://kuruc.info/j/480/egyeb/hanukizrk08.jpg Közben Ilan Mor akkori zsidó nagykövettől is megkapta az eligazítást https://kuruc.info/j/480/egyeb/hanukizrk34.jpg Frissítés: Fontos tisztázás: Izrael Állam elfogadta a nyelvcsapásokat Forrás: https://kuruc.info/r/2/174523/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!