Az elnök székelyei

2017. július 13. 15:51

Mindezek tükrében borítékolható, hogy Klaus Johannis látogatása vajmi keveset fog hozni Székelyföldnek azon túl, hogy az önkormányzati vezetők jól kipanaszkodhatják magukat.

2017. július 13. 15:51
Páva Adorján

„Johannis nem fog bocsánatot kérni a székelyektől, mert – ugyanúgy, mint elődje – adni nem, csak kapni tud és akar. Nagyszeben egykori polgármestere rengeteg energiát fektetett abba, hogy leépítse, feledtesse kisebbségi mivoltát, illetve hogy elhatárolódjék a magyar követelésektől – emlékezetes, hogy 2013-ban, még a Romániai Német Demokrata Fórum elnökeként azzal kezdte szárnypróbálgatásait a nagypolitikában, hogy elutasította az etnikai alapú autonómiát (akkor még a kulturális tetszett neki).

Mindezek tükrében borítékolható, hogy Klaus Johannis látogatása vajmi keveset fog hozni Székelyföldnek azon túl, hogy az önkormányzati vezetők jól kipanaszkodhatják magukat. Sokkal többet nyer belőle Johannis, aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy továbbra is a kisebbik rossz szerepében tündökölhet. Így szinte mindegy, mekkora csalódást okoz, mennyit árt a romániai magyarok érdekeinek: akkor is beseperné a székely szavazatok túlnyomó többségét, ha most vasárnap lennének a választások.”

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Graf
2017. július 14. 09:12
Klaus Johannis = Tom Lantos /bye bye / mind a kettő a szarral egyenlő. Emlékszik még valaki az amerikai seggfejre Tom Lantosra? Fajtájának tünete : addig keveri a szart míg habos nem lesz. Na ez történt annak idején Székelyföldön.
Burmin
2017. július 13. 17:00
Hát maradjanak távol...legalább nem mondhatják hogy a magyarok szavazták be ismét...
balbako_
2017. július 13. 16:48
Gyarmatként kezelik.
Antigoné
2017. július 13. 16:34
Szomorú, de igaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!