Új gyárat épít Kecskeméten a német ElringKlinger autóipari beszállító

2017. március 17. 14:57

Új gyárat épít Kecskeméten a német ElringKlinger autóipari beszállító. A 6,5 milliárd forintos beruházással 700 új munkahelyet hoznak létre a városban. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára ennek kapcsán elmondta: a V4-ek már nagyobb kétoldalú kereskedelmet folytatnak Németországgal, mint az USA.

2017. március 17. 14:57

Mintegy 21 millió eurós (6,5 milliárd forint) beruházással épít új gyárat Kecskeméten a német ElringKlinger, több év alatt 700 új munkahelyet létrehozva – jelentette be az autóipari beszállító cég pénzügyi igazgatója pénteken Budapesten. Thomas Jessulat hozzátette: az új üzemben gépjárművek alkatrészeihez hővédőpajzsokat gyártanak majd, műanyagbefecskendező gépekkel. A sorozatgyártás 2017 végére elindul a nagy mértékben automatizált, 10 ezer négyzetméteres termelőüzemben.

A cég már régóta jelen van Kecskeméten

Az igazgató beszámolt arról, hogy a cég hosszú ideje jelen van Kecskeméten, jól ismerik a régiót. A helyszín különösen fontos a nemzetközi gépjárműipar számára, Kecskemétet egyebek mellett a jó infrastruktúra, nemzetközi vasúthálózat közelsége, a kiváló oktatási színvonal miatt választották – fejtette ki. Kiemelte a beruházás gyorsaságát, megemlítve, hogy február közepén kapták meg az építési engedélyt a 12 hektáros területre. Elmondta, az ElringKlinger a zöld technológiákra fókuszál, fontosnak tartják a károsanyag-, a széndioxid-kibocsátás csökkentését.

500 milliárd forint értékű befektetések Kecskeméten

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere kiemelte, az ElringKlinger a több mint 25 éves jó együttműködést azzal koronázza meg Kecskemét városában, hogy az ipari park működtetése mellett egy innovatív, a jövő technológiáját képviselő gyártókapacitást létesít a városban. Kitért arra, hogy az elmúlt években Kecskeméten a nemzetközi működőtőke és vállalati tőke 500 milliárd forint (1,6 milliárd euró) értékben fektetett be, ehhez társul egy csaknem 200 milliárd forintos (650 millió eurós) kormányzati és önkormányzati saját erős fejlesztési forrás.

Hozzátette, az autóipar, a nemzetközi vállalatok jelenlétének nagyon jól lehet érezni a multiplikatív hatását Kecskeméten. Fejlődik az infrastruktúra, a közlekedés, az oktatási intézmények, a felsőoktatás, a szociális ellátóhálózat, a kulturális és sportélet a városban.

A V4-ek nagyobb kétoldalú kereskedelmet folytatnak Németországgal, mint az USA

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerint folyamatosan és meredeken nő a magyarországi német ipari jelenlét, a visegrádi országok együttesen már nagyobb kétoldalú kereskedelmet folytatnak Németországgal, mint Franciaország vagy az Egyesült Államok. Ehhez elengedhetetlen az államtitkár szerint egyrészt az, hogy a legkiválóbb német vállalatok meglássák a lehetőséget Magyarországban, Kecskemétben, és kell egy innovatív, termékeny közeg, amely be tudja fogadni és sikerre tudja vinni ezeket a beruházásokat.

Az interneten közzétett adatok szerint a baden-württenbergi székhelyű ElringKlinger Group 2015-ben 1,5 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 1,3 milliárd euró után. A cég adózott eredménye ugyanekkor 95,8 millió euró volt a 2014-es 110,6 millió eurót követően.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2017. március 18. 19:37
Nem
Zsolt75
2017. március 18. 13:10
Mennyi irigy proli...
noMores
2017. március 18. 08:36
Na, az ujran vendegmunkasoknak lesz helyuk, nem kell a lengyelekhez menniuk szegenyeknek.
Akitlosz
2017. március 17. 18:15
"Kecskemétet egyebek mellett a jó infrastruktúra, nemzetközi vasúthálózat közelsége, a kiváló oktatási színvonal miatt választották" Az egyebek az aprópénzért dolgozni hajlandó munkaerőt és az adókedvezményeket jelentik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!