Ingyenes lesz az első nyelvvizsga

2017. március 02. 12:31

Nem kell többé fizetni az első középfokú nyelvvizsgáért – mondta Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere az MTI-nek. A kormány elvi támogatását adta, ugyanakkor a szabályozás részletei még nem kerültek kidolgozásra.

2017. március 02. 12:31

Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten az MTI kérdésére. Balog Zoltán egy más témában tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a kormány elvi támogatását adta szerdai ülésén ahhoz, hogy az első nyelvvizsga térítésmentes legyen még ebben a kormányzati ciklusban. A szabályozás konkrét részleteinek kidolgozása és a költségek felmérése ugyanakkor még előttük áll – tette hozzá.

A kabinet szintén támogatta az ingyenes tankönyvprogram gyorsítását – jelezte Balog Zoltán. A miniszter reményei szerint még ebben az évben megvalósulhat, hogy az általános iskola első nyolc osztályában ingyenesen biztosítsák a tankönyveket a diákoknak. Ennek részleteit a nemzetgazdasági tárcával közösen dolgozzák majd ki. Emlékeztetett arra, hogy a diákok kétharmada már most is térítésmentesen vagy kedvezményesen juthat hozzá a kiadványokhoz. (MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. március 03. 13:34
Ingyenes lesz a nyelv-vizsga a tanulóknak. A Jobbik ígéri: a némáknak meg még fizetni is fognak!(ha ők győznek)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!