Spéder vs. Tények: milliós sérelemdíjat ítéltek meg Spédernek

2016. november 04. 16:57

A TV2 Tények című műsora Spéder Zoltánról készített riportot, ami miatt az üzletember beperelte a csatornát. A bíróság most 5,7 millió forintos sérelemdíjat ítélt meg Spédernek, a döntés azonban még nem jogerős.

2016. november 04. 16:57

Kimondta a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében, hogy valótlan állításokat híreszteltek az üzletemberről a Tények című műsorban, ezzel megsértve az ő jó hírnevét, valamint a magánélethez és a magántitok védelméhez fűződő jogait – írja a HVG.

Külön kiemelte a bíróság, hogy az országos csatorna tendenciózusan csoportosította és szerkesztette a Spédert sértő állításokat. Mindemellett a szakmai szabályokat és az alapvető médiaetikát felrúgva Spéder családjára, egészségi állapotára is személyeskedő megjegyzéseket tettek. A bíróság szerint továbbá súlyos következményei lehettek volna annak is, hogy a Spéder által akkor még irányított bank „toldozására-foltozására” utaltak, hiszen ez megrendíthette volna a pénzintézet helyzetét.

Az üzletember sérelemdíjként 4,2 millió forintot követelt a TV2 állításai miatt, valamint további 1,5 millió forintot a tudta nélkül készített lesifotókért.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi Mátyás
2016. november 07. 08:49
Hát, ez az 5 millió Spédernek aprópénz. A TV2-nek szintén. Nekem nem lenne az :)
madarasi.abel
2016. november 07. 08:49
nem kell határozó. Az állami tévéből, no mag a tv2-ből megtudhatják, kit kell utálni. A pestisrácokat, magyaridőket nem mondom, mert azokat a kutya sem olvassa. Nem is azért vannak, hanem azért, hogy az előbbieknek legyen kiket "idézni".
noMores
2016. november 07. 08:49
Ez az a csávó, akit a fideszeseknek utálniuk kellene, mert kegyvesztett lett Viktornál. A kérdés, hogy mi alapján imádnak vagy utálnak egy közpénzmilliárdos oligarchát a fideszes agymosottak? Pl. miért szeretik Mészárost? És miért nem Simicskát? És hogy vannak Vajnabandival? Komoly problémák ezek, oligarchahatározó kellene a békemenet birkáinak, hogy el tudjanak igazodni a sok tolvaj közt.
Lotti
2016. november 07. 08:48
Jó hír, hogy a bíróság úgy látszik független még. Bár ezt lehetne elmondani az ügyészségről is. Az összegek meg csak a kis jövedelmű dolgozóknak vagy nyugdíjasnak mondanak valamit. Az érintettek számára inggombokról van szó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!