MSZP: A parlament vizsgálja Spéder Zoltán befolyásszerzését a postában!

2016. augusztus 19. 13:17

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgeti az MSZP annak kiderítésére, miként kerülhetett a Posta Spéder Zoltán üzletember befolyása alá egy ötvenmilliós részvénnyel.

2016. augusztus 19. 13:17

Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgeti annak kiderítésére, miként kerülhetett „Spéder Zoltán befolyása alá a Magyar Posta” egy darab, ötvenmillió forintért megvásárolt részvénnyel. 

Szakács László, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján jó kezdetnek nevezte, hogy a főügyész csütörtökön kikérte Mengyi Roland  mentelmi jogát, azonban szerinte ez az ügy csak „gyalogáldozat” a Fidesztől, amivel a kormánypárt az elmúlt időszak más botrányairól szeretné elterelni a figyelmet.

Az ellenzéki politikus utóbbira példaként említette azokat a kormányzati döntéseket, amelyek eredményeként szerinte Spéder Zoltán blokkolhatta az állami döntéshozatalt a postánál.

Az MSZP azt szeretné, ha ezt az ügyet felderítené egy parlamenti vizsgálóbizottság, megállapítva azt is, melyik miniszter hibázott és kellene ezért távoznia a kormányból.

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex.leopardi
2016. augusztus 19. 15:20
a büdös kurva anyátokat,ti luxus ballibsimaszopmajom banda,azt mondjátok mit akartok a hatalmon,egy elkúrtuk,elbassztuk,elloptukon kivűl,a büdös kurva anyátokat, én hazafi vagyok és nem egy tolvaj internáci belterjes szigiviki
gudmen
2016. augusztus 19. 13:47
fidesz szatelit pártjának kiadták az ukázt, hogy az egyébként a fönök által dobott oligarchát piszkálják még egy kicsit...
grimpic
2016. augusztus 19. 13:45
Mi az az mszp?
Mich
2016. augusztus 19. 13:43
A libsibolsinácik mindenbe belebuktak - de vannak újabb "zseniális ötleteik"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!