Tusványos: ezt szeretik a fiatalok a Fideszben

2016. július 25. 14:38

Tusványoson készített videót az Index: arra voltak kíváncsiak, milyen értékeket látnak a fiatalok a Fideszben. Keserédes válaszokat kaptak.

2016. július 25. 14:38

Orbán Viktorról alapvetően pozitívan nyilatkoztak az Indexnek, de a környezetéről már nem volt ennyire felhőtlen a vélemény. „Nem tudja egy politikus elkerülni, hogy körülötte ne lopjanak” – mondta az egyik fiú. Más szerint sok vállalhatatlan ember állt be a kormányfő mögé. 

Volt aki Orbánnal kapcsolatosan kiemelte, a rossz döntések a korral járnak, míg egy másik résztvevő úgy fogalmazott: „a küldetéstudat megvan benne, és valamiért egyedül maradt és egyre paranoiásabb.” 

Pozitívan ítélték meg a nemzeti szuverenitás védelmét, a határon túli magyarok támogatását és a kettős állampolgárságot. Ugyanakkor a megkérdezettek hiányolták a közéletből a vitákat. Kifogásolták, hogy alternatíva hiányában csak egy uralkodó véleményt lehet hallani.

A botrányok közül a gyanús közbeszerzéseket és a földügyleteket említették meg a fesztiválozók. 

 

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bűbájos Küsmödy
2016. július 27. 07:50
Imádom ezeket az "Ez a valódi közhangulat, hiszen személyesen ÉN MAGAM válogattam össze!" című hangulatbefolyásoló erőlködéseket!
Mich
2016. július 26. 13:01
@scamp-Tintamin-global001-csuka-Pinter68-immao-hoppazo... Megértelek benneteket, libsibosinácikák, a libsibolsináci Összefosás 2.0, és a migrációra való spekulálás, ide vezetett: a szar már a szájatokig ér, azért köpködtök... meg persze azért, mert mást nem tudtok...
Tintamin
2016. július 26. 11:05
Kurvajó! Nagyon érzik, hogy ez a begyepesedett, tolvaj banda vállalhatatlan, de elengedni még nem akarják. A srác kurvajól nyomja: nagyon nehéz ma fideszesnek lenni. Mert ezt a mocskot védeni már lehetetlen.
csuka
2016. július 26. 09:20
Aktuális hírek: Rogán FIDESZ/DSZ offshore MAFFIÓZÓ: http://mno.hu/belfold/mar-rogan-antal-mentelmi-joga-a-tet-1353578 Dübörgő gazdaság: http://alfahir.hu/remalom_lett_az_alombol_magyarorszag_az_elen_az_egyre_nagyobb_europai_nyomor_tekinteteben CSAK A FIDESZ/DSZ HAZAÁRULÓ,OFFSHORE,ÜGYNÖK MAFFIA!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!