Mégis lett hely – vége a tanügyi csapdahelyzetnek Budán

2016. május 20. 14:10

Két hete hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a Klik és a 12. kerületi Tamási Áron Általános Iskola törvényt is sértve babrál ki leendő elsősökkel. A suli és az intézményfenntartó akkor helyhiányra hivatkozott, két hét alatt viszont megoldódtak az épületkapacitás-gondok. Az érintett szülők és gyerekek fellélegezhetnek, mindenki járhat a Tamásiba.

2016. május 20. 14:10
Stumpf András

Törvénysértő módon babrál ki a Klik és a 12. kerületi Tamási Áron Általános Iskola a körzetébe tartozó tucatnyi gyerekkel - adta hírül a Mandiner éppen két hete.

Az akkori történet röviden: miközben a körzetes gyerekeket az iskolának kötelező felvennie, tizennégy család a beiratkozás előtt néhány nappal kapott levelet, hogy helyhiány miatt szeptembertől elsős gyerekük nem kezdheti meg tanulmányait a suli falai közt. A fellebbezések elbírálása a Kliknél ráadásul 15 napot vett igénybe, ami jócskán túlnyúlt a beiratkozási időszakon. Az érintett szülők tehát csapdahelyzetbe kerültek: vagy beíratják a gyereket valamely távoli, felajánlott iskolába, ezzel viszont egyúttal el is fogadják a kényszerhelyzetet, vagy ha ragaszkodnak a Tamásihoz és nem íratják be máshova,a végén még suli nélkül marad a gyerek. Őket meg talán még meg is bírságolják.

Cikkünkre akkor az iskola igazgatója felelősségét vállalva reagált, a Klik inkább oktatóan, figyelmeztetve: az intézmény „körzetes gyermekekből is csak annyit tud felvenni, amennyit az iskola épületkapacitása lehetővé tesz”.

Ennek ellenére úgy fest, hogy mára, csupán két hét alatt mégiscsak sikerült megoldani az épületkapacitás-gondokat. Az érintett szülők a napokban kaptak levelet az iskolától, amelyben tájékoztatják őket: az igazgatónő közbenjárására engedélyt kaptak újabb első osztály indítására.

Az összes eredetileg elutasított gyerek járhat tehát a Tamásiba, függetlenül attól, hogy szülei beíratták-e már másik iskolába, vagy sem. „Ha más, kerületi intézménybe felvették gyermeküket, de szeretnének inkább hozzánk jönni, abban az esetben befogadói nyilatkozatot állítunk ki a gyermek részére, ezzel tudnak a másik iskolából kiiratkozni.” - áll a levélben.

Az iskola és a Klik tehát a kezdeti nehézségek ellenére mára úgy döntött: ellátja és el is tudja látni törvényi kötelezettségeit, képes tanítani a körzetébe tartozó gyerekeket.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
verity
2016. május 24. 23:05
Csak a teljesség kedvéért: Nem csak a Tamásiban , hanem a városmajori Kósban is hasonló probléma volt. Az egyébként már ismert megoldás újra megtalálásához vélhetően az illetékes helyettes államtitkár időközben tett nyilatkozata is legalább annyira hozzájárult, mint az igazgatónő közbenjárása.
kurbitalis
2016. május 21. 12:01
Ördögan és Sátána.
kurbitalis
2016. május 21. 12:01
Ördögan és Sátána.
Tintamin
2016. május 21. 00:01
Mindeközben totális államosítás a közoktatásban. Sztenderddroidképzés. Hogy legyen alapanyag egy báván bégető békemenethez....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!