Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
A globális kapitalizmus és a „korrupt kormányok” korában is érvényt kell szerezni Táncsics Mihály igazságának, a szegények felemelésének – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke a párt Pilvax kávéházban tartott, március 15-i ünnepi megemlékezésén.
A globális kapitalizmus és a „korrupt kormányok” korában is érvényt kell szerezni Táncsics Mihály igazságának, a szegények felemelésének – hangsúlyozta ünnepi beszédében az LMP társelnök-frakcióvezetője a párt március 15-ei ünnepségén kedden a budapesti Pilvax kávéházban.
Petőfi Sándort idézte, amikor kijelentette: „nem lázítok, mert nincs erre szükség, miért ráznám meg erőszakosan azt a fát, amelynek gyümölcse már túlérve rothadásban van. Ha megért a gyümölcs, fájától magától a földre hull alá. Bármit mond a szenvtelen hízelgés: nincsen többé szeretett király”.
Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes arról szólt, hogy '48 nemcsak politikai, hanem gazdasági forradalom is volt, mivel csak egy erős és saját gazdaság adhatja meg polgárainak az önálló cselekvés lehetőségét.