Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Úszószövetségi alelnök: Csak le kéne ülni beszélgetni

2016. január 08. 06:58

Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint Hosszú Katinka nem személyi változásokat akar, viszont újfajta felfogást képvisel, amely egyelőre nem jellemzi a hazai úszószakmát. Elmondta: ha a felek egyszer leülnek tárgyalni, azonnal megoldódhat a probléma.

2016. január 08. 06:58

Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint a nagy része már megvalósult annak, amit Hosszú Katinka kért, és a sportág vezetői is tettek gesztusokat felé. Az alelnök az M4 Sport stúdiójában elmondta, hogy sajnálja az ügy alakulását, és megérti, hogy a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinkának, valamint amerikai férjének, egyben edzőjének, Shane Tusupnak oka volt nyilvánosságra hozni a konfliktust. „Azt gondolom, meg nem értésről van szó, amit beszélgetéssel lehet tisztázni” – vélekedett Sós.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a sportolók és a vezetők céljainak és érdekeinek meg kell egyeznie. „Tudomásul kell venni, hogy az olimpia más, mint a többi világverseny. Katinkának az olimpiai arany még hiányzik az éremgyűjteményből, ez külön feszültséggel jár. Ilyenkor minden apró részletet meg akarnak tervezni, ez dicséretes szakmai oldalról, de a MÚSZ-nak is van egyfajta mozgástere” – magyarázta.

Sós úgy vélekedett, hogy a versenyző nem azért állt már többször is a nyilvánosság elé, mert valakinek kellemetlenséget akar okozni. „Az ő oldaláról megvan a logikája annak, amit mond és csinál. Fél éve vagyok ebben a történetben, de a meg nem értés gyökerei szerintem régebbre nyúlnak vissza. Katinka sem a többiekkel akar szemben állni, nem személyi változást akart, csak a rendszer nem pont úgy működik, ahogy az megfelelne az ő újfajta felfogásuknak” – folytatta Sós Csaba. A sportvezető szerint ha a felek egyszer leülnek tárgyalni, azonnal megoldódhat a probléma.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2016. január 09. 01:41
Ennyi idegengyűlölő irigy balfaszt rég láttam már itt a mandin. A ma aktív egyik legnagyobb sportolónkat alázzák olyasmiben, amiről halvány lila bélgázuk sincs. Mégis mit tetszenek gondolni, hány hazug ígéret után jutott dr. Hosszú odáig, hogy a nyilvánosság elé lépjen? És mire jutott a magyar meg a csúcsszuper amcsi edzővel, és mire a férjével? Ennyi vb győzelme egy magyar úszónak sincs, és ezeket mind a rohatt amerikai férjével érte el, ti ostoba barmok, ráadásul olyan szisztémával, ami eddig tök ismeretlen volt. Most akartak valami cuccot, ami képes a biomechanikai adottságok alapján mozgásoptimalizálást javasolni, a sok búvalbélelt idióta pedig képtelen volt az intreneten utánanézni, majd telefonon érdeklődni, esetleg egy döntéselőkészítő anyagot letenni, hogy mik léteznek, mik az előnyeik, hátrányaik, mit szólnak, nekik melyik felel meg, esetleg mailben elküldhették volna. Kiss Laci bácsival is beszéltek kétezerszer, a Gyárfással is, oszt mégse történt semmi. Ráadásul dr Hosszút nyilvanvalóan meglopta a szövetség, a vb aranyakért járó állami pénz valahogy nem jutott el se hozzá, se az edzőjéhez érthetetlen módon. Neki ne jópofizásért adjanak pénzt, hanem adják oda, ami a teljesítményéért jár! Pláne ilyenek, akik még az internetet se bírják kezelni, és azt se tudják, mi az hogy mozgáselemzés, meg biomechanika. Ideértve az itteni, felfuvalkodott nagypofájú tetves irigy bagázst is.
még fokozza
2016. január 08. 09:47
Mi az, hogy "Édes Katinka"? Jó, hogy nem kacsints rám mint a nótában. Hogy beszél Gyárfás ilyen tiszteletlenül, kocsmatöltelék stílusban egy világbajnokkal? Ez egy sportdiplomata?
még fokozza
2016. január 08. 09:43
Ez a probléma már nem oldódik meg abban az értelemben, hogy Katinka és Gyárfás nem tud többé felhőtlenül együtt dolgozni. Ezt a realitást be kell látni és ebből kiindulni. Gyárfás ha valóban az úszás érdekeit nézi, akkor a személyes ambícióit mögé kell helyezni.
Tiszafa
2016. január 08. 09:39
"...de a MÚSZ-nak is van egyfajta mozgástere” Így igaz. És meg is kéne lépni. Aki ország-világ előtt ilyen unintelligensen viselkedik, aki indok nélkül a nálánál ezerszer hasznosabb, becsületesebb, a magyar sporthírnév megszerzésében élenjáró és tisztességben megőszült embert bunkó magatartásával megaláz, annak kérem ajtót kell mutatni! Menjen innen az amerikai férjével ahová csak akar. Az indulási jogától pedig vissza kell léptetni, mert méltatlanná vált az ország képviseletére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!