Mikola: A magyar állam kudarcot vallott a holokauszt idején

2016. január 27. 20:37

A holokauszt idején tanúsított magatartásunkkal szembenéztünk, megbántuk akkori tetteinket, gyengeségeinket, árulásainkat, de ennyi még nem elég, sok még a teendőnk, hogy hasonló borzalmak soha többet ne történhessenek meg egy olyan országban, amelynek erejét éppen a sokszínűsége adja – mondta Mikola István a kormány megemlékezésén, a nemzetközi holokauszt-emléknapon. Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar állam zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen.

2016. január 27. 20:37

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, a Cipők a Duna-parton emlékmű, a tragédiára emlékezés reményt is hordoz – mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a kormány megemlékezésén, szerdán Budapesten. Az államtitkár úgy fogalmazott: az emlékezés azt a reményt hordozza, hogy a történelmi tanulságok őszinte kimondásával „el tudjuk érni az embereket, a lelkeket, hogy megfelelő oktatási programokkal, magunk és mások iránti tiszteletre neveléssel fel tudjuk késztetni a jövő generációt egy emberségesebb világ építésére”.

Mikola István a Cipők a Duna-parton emlékműnél arról beszélt, hogy a nyilaskeresztes különítmények önhatalmú akcióival szemben akkor „mi magunk még nem voltunk elég bátrak, eltökéltek, hogy megvédjük saját állampolgárainkat”. A magyar állam kudarcot vallott a holokauszt idején – jelentette ki. Hozzátette: amikor fejet hajtunk és emlékezünk, tudjuk, milyen pótolhatatlan veszteséget szenvedtünk el. 

A vészkorszak idején gyilkoló gépezetek áldozataivá vált több százezer zsidó és megannyi roma honfitársunk hiánya azóta is égető seb, amelyet csak a méltó, a jövendő számára is figyelmeztető emlékezés enyhíthet valamelyest. Akkori gyengeségünk miatt megrendült a nemzeti identitásunk, hitünk, az önbizalmunk – mondta. Szavai szerint olyan zsidó-keresztény gyökerű értékeket adtunk fel, amelyek a magyar társadalom immunrendszerét erősítették, túlélési lehetőségét jelentették. 

Zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a történteket visszafordítani sajnos nem lehet, „az emlékezés fájdalma ma is lüktet bennünk”.  „A holokauszt idején tanúsított magatartásunkkal szembenéztünk, megbántuk akkori tetteinket, gyengeségeinket, árulásainkat, de ennyi még nem elég, sok még a teendőnk, hogy hasonló borzalmak soha többet ne történhessenek meg egy olyan országban, amelynek erejét éppen a sokszínűsége adja” – mondta. 

Mikola István jelezte: a magyar állam zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával szemben. A kormány politikája a humanitást, az emberi méltóság megőrzését, a családok, közösségek érdek- és értékrendszereit állítja a középpontba, de ez még mindig nem elég, mert ordas eszmék ma is veszélyeztetik a civilizációt – mondta. 

Az államtitkár szerint az államok önmagukban nem képesek megakadályozni az újabb világégést, „a nagybetűs emberre van ma szükség”, aki felelős tetteiét, önmagáért és ezt a felelősséget az embertársaival szemben is viselnie kell, mert a közös felelősségvállalásból épülnek az emberi közösségek, a családok és a nemzet közössége is. Hangsúlyozta: a nemzet szerves alkotóelemei a magyarországi zsidó közösségek, romák és más nemzeti kisebbségek közössége is. 

Megvan Budapesten is a magunk Auschwitza

Frölich Róbert országos főrabbi (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) beszédében úgy fogalmazott, a Duna a város mosolya, és ezen a mosolyon örök seb tátong. Hozzátette: ez a seb a zsidóké, magyaroké, akik ma sem értik, mi váltotta ki azt a gyilkos gyűlöletet, amely „belelőtte őket a Dunába”. „Mi, magyar zsidók, zsidó magyarok viseljük a Duna-part örök sebét, a lelkünkben, a szívünkben, viseljük mi, holokauszt után születettek, viselni fogják gyermekeink, unokáink, viselni fogja az egész magyar társadalom ezt a sebet, mert amíg ezek a cipők itt vannak, emlékeztetnek majd a vészkorszak tragédiájára” – mondta. Hozzátette: a cipők arra figyelmeztetnek, hogy volt egyszer egy szörnyű korszak a magyar társadalom és a magyar zsidók életében. „A mi és utódaink közös felelőssége, hogy e korszakot emlékünkben tartva, soha meg nem ismétlődésre ítéljük” – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: „kortyolunk a Duna egykor véres vizéből, és a múltat nem feledve, a megbékélésben, a boldog jövőben hívve megyünk tovább.” 

Köves Slomó vezető rabbi (Egységes Magyar Izraelita Hitközség) arról beszélt, „megvan Budapesten is a magunk Auschwitza”, a Duna-parti cipők emlékeztetnek arra, milyen könnyen válhat az emberből állat, veszítheti el emberi mivoltát. „A sors fintora, hogy a mi magyar Auschwitzunk a város közepén van” – jegyezte meg. Hozzátette: emlékezni kell a múltra, de a jelenbe és a jövőbe kell nézni. Amikor nap mint nap elmegyünk a Duna-parton, a felelősségre kell gondolnunk, hogyan tehetünk ma azért, hogy a világ ne forduljon olyan hellyé, ahol megtörténhet, ami 70 évvel ezelőtt megtörtént. A vezető rabbi emlékeztetett rá: néhány éve a Margit hídnál találtak emberi csontokat, amelyekről bebizonyosodott, hogy azoknak a zsidóknak a csontjai, akiket 71 évvel ezelőtt a Dunába lőttek. Azt kérte mindenkitől, aki tehet érte, fogjanak össze, hogy ezek az emberek megkaphassák a végtisztességet. 

A megemlékezésen imát mondott Cserháti Imre, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, Márkus Mihály nyugalmazott református püspök, valamint Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök. Az emlékezők – köztük országgyűlési képviselők, a kormány tagjai, a diplomáciai testület tagjai – mécseseket gyújtottak a cipőknél, és zsidó szokás szerint kavicsokat helyeztek el az emlékműnél. 

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának napját a holokauszt nemzetközi emléknapjává.

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2016. január 28. 16:29
kudarc, egyetértek. csak nézzünk körül, mi történt európa más országaiban. nem vagyunk elég európaiak, na.
C.Dömötör
2016. január 28. 09:26
Egy jó hír, a sok feszültség feloldására, minden kommentár nélkül. A világ legidősebb embere egy Auschwitz túlélő. Israel Kristal 1903-ban született. Ha a dédunokái megtalálják a születési bizonyítványát, amit jelenleg keresnek, akkor a Guinness-Rekordok könyvébe is bekerül.
Mindjárt
2016. január 28. 09:25
Ha a felcsúti maffia egy magyar kormány és nem egy csicskás kormány lenne akkor ezt is mondhatná: Először nektek kéne szembe néni azokkal a borzalmakkal amiket a zsidó kommunisták okoztak a magyaroknak. Amikor ti a Dunaparton gyertyákat gyújtogattok azokra a magyarokra gondoljatok akiket a zsidó kommunisták lövöldöztek a Dunába a tanácsköztársaság vörös terrorja idején. Tiszteletet meg ne várjatok amikor Moldova, az a mocskos zsidó bolsevik a magyar televízión azt mondja, hogy Kádár helyesen tette amikor akasztatott. Az 6 utáni megtorlás idején több száz magyar hazafit gyilkoltatok meg és több tízezer magyar hazafi életét tettétek tönkre. Soha se válaltok felelőséget a saját szadista, kegyetlen gyilkosaitok gonosz tetteikért. Gyilkoltok és gyilkoltok és mégis van pofátok másokat felelőségre vonni bármiért. Ezek vagytok ti: „„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”” – Szamuely Tibor 1919. április 20-án, Győrben elhangzott beszédéből ---------- Tudjuk, hogy a zsideszbolsi csicskás kormány ezt nem tenné hiszen azok akiket a zsidó kommunisták gyilkoltak "csak" magyarok voltak.
Gyetvai Tamás
2016. január 28. 09:08
1. MIKOLA egy hülye (aki mindenhez ért, mindent tud. és mindenről nyilatkozik) 2. Sajnálatos, de mindegyik háborúban voltak szörnyűségek Ugyanakkor: gusztustalan több mint 70 évvel a háború után olyanoktól számon kérni a háború alatt elkövetett dolgokat, akik nem is éltek, sőt az apjuk-anyjuk sem élt még abban az időben..- kétségtelen: emlékezni mindig lehet és kell...itt a mértékkel van probléma, illetőleg avval az erőszakossággal, ahogy ezt bizonyos szervezetek teszik....az ő "szerencséjük", hogy mindezekről kép és hangdokumentumok állnak rendelkezésre--és amikor elfogy a pénz, újra be vannak játszva a köztudatba ezek a felvételek.. és ez a gusztustalan...pénzzé teszik a borzalmakat és a kései utódaikban azt ültetik el, hogy ez nekik mindig jár, csak hangosan kell kiabálni, verni a tam-tam-ot...egy csendes, befelé forduló megemlékezéssel több ember szimpátiáját lehetne megszerezni... a másik fontos kérdés: meddig ?--erre sajnos nincs válasz, mivel nincs meg bennük (vagy vezetőikben) a megbocsájtás képessége-akarata...viszont nagyon is él a számonkérés, amit elsősorban anyagiakban igényelnek.... a magyar állam--a háború óta minden kormány--többször is kinyilvánította bocsánatkérését --de ez soha nem volt elég... az átlagpolgár nem is érti ezt az egészet, hogy mi köze van mindehhez... továbblépni csak akkor lehet(ne), ha végre a "bosszú népe" magáévá tenné az ókori bölcsességet --Homéroszt idézve--: " ám ami már megesett, hagyjuk, noha szaggat a bánat, kedves lelkünket kebelünkben igázzuk erővel".... félő, hogy erre nem kerül sor....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!