Már nem körözi Hernádi Zsoltot az Interpol

2015. november 26. 12:35

Ismét lekerült a Mol-vezér Hernádi Zsolt az Interpol körözési listájáról, ahová horvát korrupciós vádak miatt került fel. A Népszabadság szerint az lehet a háttérben, hogy a horvát ügyészség visszavonta a körözést, hiszen a Hernádi által a vád szerint megvesztegetett Ivo Sanadert épp egy nappal korábban engedték ki a börtönből.

2015. november 26. 12:35

Ismét lekerült Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az Interpol körözési listájáról – írja a Népszabadság. A horvátok azért adtak ki Hernádi ellen nemzetközi körözést, mert azzal vádolták, hogy a Mol INA-ban való részesedésszerzése kapcsán megvesztegette Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnököt. A magyar bíróság a Hernádival szembeni büntetőeljárást egyes vádpontok tekintetében megszüntette, más vádpontok tekintetében pedig felmentette Hernádit. Horvátországban ennek ellenére folytatták a büntetőeljárást, bár nem hoztak érdemi döntést.

A nemzetközi körözés ellenére Hernádi ügyvédei kieszközölték az osztrák és a német hatóságoknál, hogy azok ne érvényesítsék az elfogatóparancsot, ha a Mol-vezér arra jár. Így Hernádi a nyár vége óta többször is járt Németországban, majd októberben Bécsben is tárgyalt az OMV-vezérrel. Miután ez kiderült, november közepén a horvát hatóságok felrótták Ausztriának és Németországnak ezt az eljárást és továbbra is kiálltak a körözés fontossága mellett. Ennek ellenére november 25-én Hernádi eltűnt az Interpol körözési listájáról, és a Népszabadság szerint ez többnek tűnik a szokásos felülvizsgálatnál.

Hernádi már többször felkerült az Interpol körözési listájára, legutóbb idén februárban. A Népszabadság szerint az, hogy most lekerült a listáról, azt jelentheti, hogy a horvát ügyészség vonta vissza a körözésre vonatkozó megkeresést. A korábbiakkal ellentétben ugyanis Hernádi adatlapján a „kiléte ismeretlen” szöveg található. A lap szerint nagyon valószínű, hogy szerdán vették le Hernádit a körözési listáról, és ez nem lehet független attól, hogy a Hernádi által a vád szerint megvesztegetett Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnököt is szerdán engedték ki a börtönből.

Sanadert ugyanis elsőfokon elítélték vesztegetés elfogadása miatt, azonban a horvát alkotmánybíróság júliusban hatályon kívül helyezte az ítéletet Sanader érdemi védekezési jogainak sérelme miatt. Többek között Sanader elítélése képezte a Hernádi elleni büntetőeljárás alapját, így a Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint lehetséges, hogy ennek jogerős eltörlése megsemmisítette az ügyészségi körözés hivatkozási alapját.

Az INA-ban jelenleg a Mol után a horvát állam rendelkezik a legnagyobb tulajdonrésszel: a horvátok rendszeresen követelnek több beleszólást az olajtársaság ügyeibe. Ezen viták miatt többször is felmerült, hogy a horvátok eladnák a tulajdonrészüket az INA-ban.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
afterall33
2015. november 26. 14:13
A végén még szobra lesz! A mi kis hazánk már csak ilyen szégyentelen.
csuka
2015. november 26. 13:32
"Már nem körözi Hernádi Zsoltot az Interpol" Miért? Már lakat alatt van?
gudmen
2015. november 26. 13:05
"Orbán úgy kielégítette Putyint, hogy a rohadék (az orosz elnök – a szerk) azóta csak merev farokkal jár. Atomerőművek Magyarországon, tízmilliárd euró hitel a ruszkiktól, megcsinálja a Déli áramlatot, pedig az Unió nem ért egyet vele ... – egyebek között ez is elhangzott a Wprost lengyel liberális hetilap által hétfőn közölt hangfelvételen. Jacek Krawiec, a lengyel kőolajipari vállalat, a PKN Orlen elnöke beszélgetett Wlodzimierz Karpinski kincstárügyi miniszterrel és az utóbbi helyettesével, Zdislaw Gawlikkal. A találkozó az idén januárban történt a Sowa és barátai nevű varsói étteremben. A kőolajipari cég vezére egyebek között beszámolt budapesti látogatásáról is és Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatóval folytatott beszélgetéséről. A következő módon (idézzük): Krawiec: Figyeljetek, elmondok egy esetet, hogy mennyire más a mi helyzetünk, mint a magyaroké. Elutaztam Hernádihoz, mert ő nem hagyhatja el Budapestet. Kérdem, hány évet fogsz kapni? Ő meg laza, mosolygós, azt mondja: figyuzz, a jogászaim találtak valamit, hogy ha engem ebben az ügyben bíróság elé állítanak bármely EU-országban és az ítélet felmentő lesz, akkor ezt el kell, hogy ismerjék valamennyi EU-államban, s utazhatok Európában. Kérdezem: Magyarországon lesz ez az ügy? Azt mondja, hogy igen. Erre azt mondom, de hát ez eltarthat két-három évet is. Erre ő: már áprilisban ítélet lesz.
bookmark
2015. november 26. 13:01
Mi van cenzúra van a Mandinál? Meddig kell még várni a Seehofer-Merkel meccsről szóló cikkre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!