Mirkóczki: A CÖF plakátkiállítása gusztustalan

2015. október 07. 15:56

Orbán-idézetekkel egészítette ki a Jobbik a CÖF plakátkiállítását, amely szerintük másként nem objektív, viszont gusztustalan.

2015. október 07. 15:56

A Jobbik reagált a CÖF által szervezett plakátkiállításra, melyen ellenzéki politikusok korábbi, a bevándorlással kapcsolatos állásfoglalásait emelték ki. Vona Gábortól azt idézték, amikor az iszlámot a tradicionális kultúra utolsó bástyájának, és az emberiség utolsó reménységének nevezte. 

A párt nevében Mirkóczki Ádám az N1TV-nek elmondta: a plakátkiállítás gusztustalan, hangulatkeltő, és hamisan próbál objektívnek tűnni, mert nem tünteti fel a fideszes képviselők korábbi megnyilvánulásait. 

A Jobbik az objektivitás jegyében két Orbán-idézettel reagált a Vonától citált mondatokra. „Én személy szerint tisztelője vagyok az iszlámnak. Az iszlám filozófia nélkül a világ egy része már rég a barbarizmusnak esett volna áldozatul” – mondta Orbán Viktor szeptember végén a Bildnek, az egyiptomi elnöknek pedig úgy fogalmazott: „Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti”.

Mirkóczki sérelmezi, hogy míg a Jobbik hajlandó volt a bevándorlási krízis kezelése érdekében félretenni a pártpolitikai csatározást, és együttműködni a kormánnyal, addig a Fidesznek első dolga volt a migrációs hullám csökkenésével belerúgni a Jobbikba.

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julismama2
2015. október 08. 12:26
És ezmiez? http://nepszava.hu/cikk/1072524-igy-valthato-le-az-orban-kormany---kerekasztalhoz-ult-az-ellenzek/
Mindjárt
2015. október 08. 10:47
"Tévedsz, hogy nyíltan vállalják. " Ez igaz. A Fidesz és az MSZP is ördögnek festia Jobbikot és egymásra próbálják kenni DE csak azt érik el, hogy elárulják mennyire közel vannak. A Fidesz és az MSZP is tele van becstelen hazaáruló kommunistákkal akik a magyarokat gyilkoló kádár diktatúrát kiszolgálták és haszonélvezői voltak. Ebben egyformák. Van némi különbség a cionista hatalom eseteében. Az MSZP a patkányok pártja amíg a Fidesz a patkány-bérencek pártja. Mindenki határozza el melyik a megvetendőbb.
atila68
2015. október 08. 08:40
Tudjátok mi a gusztustalan? Mikor zárt térben energiaitalt iszik valaki. Na annak a szaga az a gusztustalan.
Mindjárt
2015. október 08. 08:02
Amikor Orbán azt mondta, hogy "az iszlám filozófia nélkül a világ egy része már rég a barbarizmusnak esett volna áldozatul”, az épp olyan ostobaság volt mint amikor Vona "az iszlámot a tradicionális kultúra utolsó bástyájának, és az emberiség utolsó reménységének" nevezte. Ostoba zsideszesek nem látják vagy nem akarják látni, hogy a két állítás majdnem ugyan az és nagyon ostoba. Mi a francnak ugatnak? Miért nem huzza meg mindenki magát és reméli, hogy elfelejtjük rbán és Vona ostoba kijelentéseit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!