Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A magyar átlagjövedelem 92%-át teszik ki az egyetemi tandíjak a Business Insider összeállítása szerint.
A Business Insider összeállította, hogy melyik tizenegy országban kerül a legtöbbe a felsőoktatási tandíj az átlagjövedelmekhez mérten (ehhez az Expert Market kimutatását vették alapul). A listán Magyarország került az első helyre, 92%-os mutatóval, második Románia (86%), harmadik Észtország (76%).
A kimutatás szerint egy magyar diák 34.200 dollárt, azaz közel tízmillió forintot költ el tandíjra, míg diplomát szerez. Ezt írják a hazánkkal foglalkozó részben: „A magyar szülők közel egy átlagos fizetést költenek a felsőoktatásra minden évben, ami a magasabb jövedelműekre, megtakarításokkal rendelkezőkre, illetve azokra korlátozza a hozzáférést, akik vállalják, hogy erősen eladósodjanak. A kormány azonban lehetővé teszi, hogy a diákok ingyenes egyetemi oktatást kapjanak – amennyiben diplomázásukat követően 10 éven át az országban maradnak, egyébként vissza kell fizetniük a tandíjat.”
Az összeállításhoz a Quacquarelli Symmonds Top Universities adatbázisának 2014/15-ös tanévre vonatkozó tandíj-adatait és a Gallup 2013-as felmérésnek jövedelmi adatait használták.