Vona elkezdené kóstolgatni a kormányzás felelősségét

2015. augusztus 07. 18:03

„Ne várja senki, hogy szimpatikussá tegyem a Jobbikot annak, aki valamiféle náci romantikában él!” – jelentette ki Vona Gábor a gyergyószentmiklósi EMI-táborban, ahol arról beszélt: elérkezett az az idő, amikor a Jobbiknak „kóstolgatnia kell a kormányzás felelősségét”, ehhez pedig néppárttá kell válnia.

2015. augusztus 07. 18:03

Vona Gábor szerint a Jobbik csak néppártként válhat kormányképes erővé Magyarországon. A Jobbik elnöke a gyergyószentmiklósi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborában beszélt erről péntek délután. A politikus úgy fogalmazott, hogy pártja életében elérkezett az az idő, amikor „kóstolgatni kell a kormányzás felelősségét”, és „minden mondatot, gondolatot a leendő kormányzás fényében kell megvizsgálni”. Hozzátette, ha a párt tagsága nem tartja ezt helyesnek, a jövő évi tisztújításon leválthatja őt az elnöki tisztségből. „Ne várja senki, hogy szimpatikussá tegyem a Jobbikot annak, aki valamiféle náci romantikában él. Nem teszem számára lakhatóvá a pártot. Az ilyen csináljon másik pártot magának!” – jelentette ki Vona Gábor.

Az ellenzéki párt elnöke szerint a 2018-as magyarországi választás a Fidesz és a Jobbik között fog eldőlni. Elismerte, hogy a Fidesz sikereket ért el a makrogazdasági stabilitás megteremtésében és a nemzetpolitikában. Úgy vélte azonban, hogy Orbán Viktor kormányzása fullasztóvá tette a magyarországi társadalmi közérzetet. „Alámentek a Gyurcsány-kormánynak. Annyit harcolt Orbán Viktor a szocializmussal, hogy épített egy másikat. Annyit harcolt a szocialistákkal, hogy ugyanolyan lett, mint ők” – jelentette ki. Vona Gábor a Jobbik fontos céljának nevezte a magyarországi korrupció felszámolását. Hozzátette, a Fidesznek és az MSZP-nek ez azért nem sikerülhet, mert mindkét párt korrupciós alapokra épült.

A pártelnök szerint a magyar nemzet megerősödéséhez szükség van egy eredetmítoszra, amelyet a közösség magáénak érez, szükség van egy küldetésmítoszra és arra is, hogy élhető legyen az emberek élete. Úgy vélte, ma egyik sincs meg, és ennek a következménye a magyarok tömeges elvándorlása szülőföldjükről.

Az Európát érintő migrációs hullámot Vona Gábor olyan kérdésnek tekintette, amelyikben „csapni kell, nem pedig simogatni”. A pártelnök helyeselte a kerítésépítést a szerb-magyar határon. Kijelentette, kormányra kerülésük esetén megtartanák mindazt, ami a Fidesznél jó volt, és kijavítanák a rosszat. Hozzátette, a migránsok olyan nagy számban érkeznek, hogy már nem fognak integrálódni, hanem megteremtik a maguk európai közösségeit.

A pódiumbeszélgetésen Szávay István, a Jobbik alelnöke úgy vélekedett, hogy a magyar nemzetpolitika egyik legnagyobb kihívása a nagyvilágban szétszóródott magyar közösségek megtartása. Megjegyezte, csak New Yorkban és környékén annyi magyar él, mint Kárpátalján, és a magyar államnak jelenleg semmilyen stratégiája nincsen ezeknek a közösségeknek a megtartására. Szávay István azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Románia „be fogja húzni” Moldovát az elkövetkező időszakban. Úgy vélte, a két ország egyesülése lehetőségeket is jelent az erdélyi magyarság számára, hiszen ez nem képzelhető el Románia valamilyen szintű föderalizálása nélkül. A föderális berendezkedés szerinte jobb lehetőségeket teremt a magyar érdekek regionális szintű megjelenítésére.

Összesen 311 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2015. augusztus 09. 03:18
Jobbik beállt a ballibek mellé ,semmi új elgondolása ötlete nincs az idegenekkel kapcsolatosan ,ugyan azt mondja mint a baloldal..Jobbik az hiszi ha a nemzeti színű zászlóba betakarja magát avval a legnagyobb magyar ,ezzel a választókat maga mellé állítja ha tenni kéne sehol sincs,nincsenek ütős tagjai .Fűvel fával összeállnának csak erőt képezzenek ,az egész ellenzék annyira hatalom éhes mindegyik egyszerre szeretne kormányozni.
áfonya
2015. augusztus 09. 03:00
Vona menjen junckerhez ott verje magát.
adam
2015. augusztus 08. 14:05
Hm.. akkor szembe kell nézni olyan idegesítő dolgokkal, mint realitás, amit eddig az összes jól hangzó megoldási egyenletükből kihagytak.
zazriveczazseni
2015. augusztus 08. 11:06
Vona (Zanrivecz) jobban tenné. ha folytatná a házaló ügynöki tevékenységét, ahogy már mondták korábban suszter maradjon a kaptafánál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!