Lemondott a Hortobágyi Nemzeti Park vezetője

2015. augusztus 28. 08:10

A Népszava szerint lemondott Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója. A szervezet megerősítette: Szilágyi ugyan továbbra is a HNP-nél dolgozik, viszont az igazgatói teendőktől megvált. A lap szerint az igazgató lemondása összefüggésben állhat az állami földbérletpályázatok körül korábban kialakult botrányokkal.

2015. augusztus 28. 08:10

Vezetői megbízatásának visszavonását kérte a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója, Szilágyi Gábor munkáltatójától, Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől 2015. augusztus 31-ei hatállyal – írja a Népszava. A lappal a minisztérium azt közölte, hogy a szakember munkaviszonya továbbra is fennmarad a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnál, csak az igazgatói teendőktől válik meg saját döntése alapján, munkatársként továbbra is szolgálja a térség természetvédelmének ügyét.

A Népszava helyi forrásokra hivatkozva azt írta, az igazgató lemondása összefüggésben állhat az állami földbérletpályázatok körül korábban kialakult botrányokkal: a lap szerint arról van szó, hogy vele akarnál „elvitetni a balhét” a közel két tucat szabálytalan pályázatért. Többen visszaadták azóta a földeket, így új pályázatokat írtak ki. A lapnak egy berettyóújfalui gazda elmondta, hogy most sikerült megnyernie egy olyan földet, amelyet korábban a fideszes berettyóújfalui polgármester titkárnőjének Angliában tanuló lánya nyert el, majd adott vissza.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!